Az elveszett követ

Kedves olvasóim!

Tény és való, hogy a kedvenc költőm Radnóti, de Az elveszett követ az a vers, amit sosem fogok elfelejteni. Rendkívüli emlékek kötnek ehhez a költeményhez, kapcsolódik például drága dédnagymamámhoz, a színpadon való szavalás eksztázisához, valamint egy távoli ismerőshöz is.

Ami meghökkentő a költővel, Kányádival kapcsolatban, hogy '29-es születése ellenére még mindig köztünk van, a maga tiszteletre méltó 85 évével. Bevallom őszintén, hogy az életéről és a munkásságáról nem tudok sokat, ezért beszéljen helyettem inkább egy tréfás vers, Az elveszett követ.

Kányádi Sándor: Az elveszett követ

Hogy s hogy nem, de egyszer

Kolozsvárra jövet

elveszett az úton,

el a török követ.

Pedig egyenest az

isztambuli öreg

szultántól jött volna,

ha megjön a követ.

Fényes kísérettel,

ahogyan csak jöhet

Konstantinápolyból

egy szultáni követ.

Födte a lovát is

selyembrokát-szövet,

bíborban, bársonyban

lovagolt a követ.

Turbánjára forgót,

derekára övet

a fényes szultántól

kapott volt a követ.

Csillogtatta a nap

a sok drágakövet:

éjszaka sem veszhet

el egy ilyen követ!

S mégis, amint mondják,

Enyed táján jövet

kámforrá változott,

odalett a követ.

Telt és múlt az idő,

s a szultánnak szöget

ütött a fejébe:

hová lett a követ?

Se híre, se hamva,

kerékbe is töret

mindenkit, ha elé

nem kerül a követ.

- Halál fia, aki

parancsot nem követ,

reggelre meglegyen

az elveszett követ! -

Agák, bégek, basák,

ki csak számba jöhet,

indultak keresni,

hol lehet a követ.

Jöttek dérrel-dúrral,

s Enyed táján jövet

kámforrá változtak,

akárcsak a követ.

Dühbe jött a szultán.

- Biztosan egy követ

fújnak a piszkosok

s a hóhányó követ.

Együtt szedik ezek

a tejről a fölet,

de jaj nektek, agák,

bégek, basák s követ! -

Azzal lóra pattant,

s jött, ahogyan jöhet

maga a nagy szultán

s nem holmi kis követ.

Pompáját leírni

fölösleges szöveg,

koldusnak látszana

mellette a követ.

Jött hát, s mit ad Allah!

Enyed táján jövet

eltűnt a szultán is,

akárcsak a követ.

S így a mai napig

nem tudjuk, az öreg

szultántól mi hírrel

jött volna a követ.

Hódolatot kívánt,

vagy csak aranyövet,

ónkupát szegődni

jött volna a követ?

Hódoltatni ide

ugyan jönni jöhet,

de amit kap aztán,

viheti a követ.

Vihetné, de hol van?

Enyed táján jövet

el mégsem párolgott

kámforként a követ!

Gördítsük le hát a

titokról a követ:

vénséges vén pince

mélyén ül a követ.

Az történt ugyanis,

Enyedre béjövet,

szörnyen megszomjazott,

s vizet kért a követ.

- De vízzel Enyeden,

ó, nagyságos követ,

akkor se kínáljuk,

ha kerékbe töret! -

Kortyolt egyet-kettőt,

de minthogyha tüzet,

lett a bortól egyre

szomjasabb a követ.

Lement a pincébe

- elég is a szöveg! -

még most is ott iszik

az elveszett követ.

Agák, bégek, basák,

Enyed táján jövet,

jutottak a nyomon,

ahová a követ.

Ott van a szultán is,

azt fújja az öreg:

- Tudtam én, hogy egyszer

megkerül a követ.

Én is majd folytatom

egy-rímű versömet,

mikor Kolozsvárra

érkezik a követ.

Vagyis mindenki jól becsiccsentett...

Ne felejtsétek el, már csak ma lehet jelentkezni a Filmfüggők Játszmájára, holnap pedig eredményt hirdetek!

További szép hétvégét,

Bia