Miért tisztelem?

Kedves olvasók!

Remélem, hogy jól telik a szeptemberetek! Ami engem illeti, a hét öt iskolában töltött napján általában tele vagyok energiával. A padok mögött - között, előtt, fölött, alatt - töltött időkben szinte megállás nélkül pörgök, ami nem tudom pontosan, hogy minek köszönhető, bár vannak tippjeim. Estefelé már megtalál a fáradtság, ahogy reggelente is nehezen sikerül kikászálódnom az ágyból, azonban igazán csak ilyenkor péntek este érzem azt, hogy már az alváshoz is túl álmos vagyok.

A mai napon azt szeretném pontokba foglalni, hogy mitől tisztelek egy blogspoton tevékenykedő írópalántát, hiszen olvashattátok már annak a hét utánozhatatlan lánynak a beszámolóját, akik kétséget kizáróan ebbe a kategóriába esnek (és a lista folyamatosan bővül...). Nem arról van szó, hogy az én tiszteletemet kéne kiérdemelnie bárkinek is, csupán úgy érzem, hogy sok olvasó egyetértene velem - tehát ez a cikk tőlem, mint olvasótól készül -, ezért gondolom, hogy hasznos lenne megosztanom. Lássuk!

1. Kedvesség, közvetlenség [kovalens kötés... alliteráció!]

Mikor azt látom egy blogon, hogy a szerkesztője alázattal, élvezettel kommunikál olvasóival, olyankor mindig elmosolyodom, hiszen miattuk érdemes ehhez a közösséghez tartozni. Ha valaki köszönettel, őszinte hálával fogadja a dicséreteket, valamint elfogadja a negatív jellegű kritikát is, az igazán felemelő. Soha véget nem érő türelem kell ahhoz, hogy a milliomodik cserére is vigyorral a képünkön tudjunk reagálni, az esetleges goromba stílusú hozzászólások miatt pedig ne kezdjünk el hőzöngeni.

2. Ígéretek megtartása

Mindig is azt vallottam, hogy csak az ígérgessen, aki meg is tudja tartani, és bizony vannak olyan lányok (esetleg fiúk) közöttünk, akik tényleg becsülettel teljesítik ígéretüket. Ezt főleg a fejezetek, cikkek érkezésére értem, hiszen tény és való, hogy az élet olykor kiszámíthatatlan, nem tudhatjuk előre, hogy pontosan mi fog történni velünk másnap, így egy-két nap csúszás olykor-olykor belefér, csakhogy sajnos minden nap látni olyan blogregény szerzőket, kik nem elég kitartóak, így néhány hét után bezárják weboldalukat. Azonban akadnak olyanok, akik egy húsz-harminc-negyven részre tagolt irományt húsz-harminc-negyven hét alatt a lelkes olvasók elé tárnak, majd diadalittasan búcsúznak oldaluktól, és be kell vallanom, hogy ez igazán tiszteletreméltó. Ha valaki fel tud mutatni egy befejezett történetet, annak nálam már nyert ügye van.

3. A bejegyzés eleje [esetleg vége]

Ez talán nem is tisztelet szempontjából fontos, inkább abban segít, hogy megkedveljem az adott oldal tulajdonosát. Többször észrevettem már, hogy miután az emailnek keresztelt csoda segítségével közelebbről megismertem egyes bloggereket, rájöttem, hogy előtte nem is gondoltam bele olyanokba, hogy például ők is járnak iskolába. Ezért is fontos véleményem szerint, hogy egy-egy bejegyzés elején kettő darab mondatot arra áldozzunk, hogy az olvasók hogyléte felől érdeklődjünk, valamint megjegyezzük, hogy milyen hetünk volt, hogyan érezzük magunkat. Nem kell ennek személyesnek lennie, csupán örömmel veszem, ha valaki megjegyzi, hogy éppen felhőtlenül boldog, vagy futni indul, hogy levezesse a felgyülemlett feszültséget.

4. Segítőkészség

Velem gyakran előfordul, hogy elveszek a blogspot egyszerűen kezelhetőnek tűnő világában. A különféle kódokhoz nem konyítok - bár fejlődőképes vagyok -, szerkeszteni pedig sosem tudtam igazán minőségit. Így gyakorta előfordul, hogy segítséget kérek egy tapasztaltabb társamtól, azt pedig vigyorral a képemen szoktam konstatálni, hogy egyesek szívesen ajándékoznak meg egy-egy versenyplakáttal, vagy futnak át valamit, ami őszinte hálával szokott eltöltetni, így nem vagyok rest ezt ki is fejezni.

5. Az a plusz

Az ötödik, egyben utolsó pontot nem tudnám ésszerűen elmagyarázni. Talán a fentebb felsoroltak üdítő kombinációja, esetleg egy ezektől merőben eltérő erény az, amelynek köszönhetően ilyen sokakat tisztelek.

Mit felejtettem ki? Egyetértesz a listámmal? Miért, miért nem? Hogyan telt a heted?

Legyen csodás hétvégéd,

Bia