2014. november 17., hétfő

Ez hiányzott!

Kedves olvasók!
A legtöbb bejegyzésem egy előzőleg megszületett ötlet alapján készül, olykor-olykor azonban előfordul, hogy mindenféle tervezés nélkül le kell ülnöm, hogy elétek tárhassam pillanatnyi gondolataimat, ez nem is az első ilyen alkalom, emlékezhettek rá, hogy ez korábban is előfordult.
Mióta ismét elkezdődött az iskola, felhőtlenül boldog voltam az üdítő új környezet miatt, valamint az engem körülvevő embereknek hála, jobb társaságot nem is kívánhatnék. Életem eddigi legjobb döntését hoztam meg azzal, hogy azon a bizonyos listán elsőként tüntettem fel a jelenlegi középiskolámat, és bár a gólyatábor előtti éjjelem nem volt a legkönnyebb, végül összeszedtem magam és útra keltem harminc idegen emberrel, és őszintén, jobban nem is sülhetett volna el.
[itt szeretném megjegyezni, hogy őszintén remélem minden idei - akár nyolc-, hat-, esetleg négyosztályos középiskolába, netán egyetemre - felvételiző hasonlóan fog érezni egy év elteltével; sok sikert kívánok mindnyájatoknak!]
Mindezek ellenére viszont úgy éreztem, hogy hiányzik valami. Sosem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy hiányt szenvednék valamiben, azonban mélyen odabent szeptemberben, sőt, talán már hónapokkal korábban tudtam ezt.
2011 októberétől a tavalyi év decemberéig jártam egy Fashion Dance nevezetű, ötféle műfaj (köztük a modern és a hip-hop) összegyúrásából létrejövő táncórára, heti két alkalommal, január legelejétől azonban kiléptem a felvételire hivatkozva, úgy vélem teljesen jogosan, sőt mi több, szent meggyőződésem, hogy jól is tettem, így sikerült megvalósítanom a céljaimat, ami a továbbtanulást illeti. Szeptemberben megfordult a fejemben az újrakezdés, azonban szerettem volna másféle sportot űzni, ráadásul időm sem engedte, bele kellett rázódnom a gimnázium örökké rohanó forgatagába.
Így november 17-én viszont - miután a más testmozgás rendszeres művelésének terve kudarcba fulladt, melyről sem az edzőm, sem én nem tehetek -, majdnem egy teljes évnyi kihagyás után már nem bírtam tovább magammal, muszáj volt adnom még egy esélyt a táncnak, és meg kell mondjam, hogy maximálisan megérte. Igaz, hogy talán csak hónapok múlva lesz lehetőségem versenyre járni, és van bőven behozandó lemaradás, de kész vagyok megugrani minden egyes elém gördülő akadályt, hisz' ez az a fajta mozgás, melyben otthon érzem magam, melyet élvezek csinálni, nem utolsósorban pedig az edzőt és a csapattársaimat is imádom!
Hazatérve pedig megfogalmazódott bennem néhány fontosnak vélt gondolat, melyeket képtelen vagyok magamban tartani:
Nem kell napi huszonnégy órában keservesen zokogni ahhoz, hogy úgy érezzük valami nincsen rendjén, valami hiányzik. Akár egy életének legboldogabb, legsikeresebb szakaszát élő egyén fejében is megfordulhat, hogy bizony a maradéktalan örömhöz még szüksége van valamire, ilyenkor pedig a múlton érdemes eltöprengenünk: vegyük számba azokat a dolgokat, tevékenységeket, melyek már nem képezik szerves részét életünknek, a maguk idejében viszont igazán, komolyan boldoggá tettek. Valamint a múltra azért van még szükségünk, hogy a korábbi céljainkat, álmainkat újból előkotorjuk agyunk egy elveszettnek hitt zugából. Fél évig rendszeresen futottál, azonban a tanulás miatt felhagytál vele? Mindig is meg akartál tanulni gitáron játszani, de sosem volt rá lehetőséged? Hiányzik már az a barátnőd, akivel hónapok óta nem beszéltél és szeretnéd felhívni? Szeretnél történetet írni, de félsz, hogy nem férne bele az idődbe? Csináld, csináld, csináld! Félreértés ne essék, sok mindenre buzdítalak, de arra semmiképp sem, hogy a tanulmányaid, netán a jövőd rovására menjen a szenvedélyed. Légy ambiciózus, reális és előrelátó! Ne ugorj bele felelőtlenül semmibe, először legyenek meg a kötelező tennivalók, a tanulás és a házimunka, utána pedig tiéd a világ! Az egyetlen másik akadály esetenként az anyagi háttér lehet, viszont hidd el nekem, azzal, hogy a saját és a szüleid baráti körében körbeérdeklődsz (az internetről már nem is beszélve), könnyű szerrel találhatsz oktatót szinte bármire, igazán jutányos áron.
Talán azt gondolhatod, hogy ez közel sem ilyen egyszerű, viszont engedd meg, hogy ellenkezzem. Most, csakis most élsz, most vagy fiatal, és hiszed vagy sem, de pillanatok alatt elrepülnek a gondtalan tinédzseri, fiatal felnőtti évek, és ott találod magad a zord valóéletben. Arról már nem is beszélve, hogy ez az egy dobásod, ez az egy életed van, és ha te igenis franciaórákat akarsz venni, akkor mégis mire vársz? Spórolj, teremtsd elő rá a pénzt, szakíts időt rá, találd meg a megfelelő tanárt, aki mellett jó kezekben érzed magam, és éld az életed, mert bizony senki sem tudhatja, hogy hányszor lesz lehetőséged ekkora kiváltságra! Minden jogod megvan arra, hogy olyan életet élj, amilyet Te elképzeltél.

Egyetértesz velem? Más a véleményed? Felnyitottam a szemed, esetleg haszontalannak vélted a soraimat? Minden véleményre kíváncsi vagyok!
További kellemes hetet kívánok,
Bia

6 megjegyzés:

  1. Kedves Bia Joy!
    Már egy ideje olvasgatom a blogod, de nem igazán szoktam kommentelni, így ez esetben sem tettem, most viszont muszáj kiírnom magamból a gondolatokat, melyeket a fentebb olvasható bejegyzésed szült.
    Először el sem akartam hinni, hogy tényleg az áll a cikkedben, ami, ugyanis pontosan ilyen problémákkal küszködöm mostanában. Kellemes érzés volt olvasni a soraidat, és nagyon jó hatással voltak rám a pozitív gondolataid. Így átértékeltem egy kicsit a jelenlegi helyzetemet, és azt hiszem, bátrabban fogok nekivágni az álmaim teljesítésének. Nem tudom, neked ez mennyit jelent, azonban nekem nagyon sokat, amiért kötelességem köszönetet mondani neked. Tehát köszönöm, hogy felnyitottad a szemem!
    És bár az én legfőbb vágyam elérése még mindig egészen lehetetlennek látszik (de ezentúl próbálkozom majd kevésbé azzá tenni), annak örülök, hogy te megtaláltad azt, ami hiányzott a mindennapjaidból, és szereted, élvezed csinálni! :)

    Üdv, Daniella ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Daniella,

      Örülök, hogy olvasod a blogom, valamint annak is, hogy mégis úgy döntöttél hagysz nekem néhány sort, köszönöm!
      Nos, akkor úgy tűnik beletrafáltam, és ha segíthettem a bejegyzésemmel, akkor azt kell mondjam, hogy már megérte megírni! :) Remélem, hogy tényleg sikerül egy kicsit pozitívabban állnod a dolgokhoz, hiszen az már félsiker, ráadásul előrébb visz, egészen a teljes sikerig. Nagyon szívesen tettem, ez volt a célom, hogy más megvilágításba helyezzem a dolgokat, egy jobb oldalról közelítsem meg őket - tulajdonképpen ez a blog rendeltetése is. :)
      Őszintén kívánom, hogy végül mégis sikerüljön elérned legfőbb vágyad, én bízom benned, remélem Te is magadban! Megérdemled, hogy boldog légy, hogy azt csinálhasd, amit szeretnél.
      Természetesen én is nagyon boldog vagyok, hogy ráleltem erre, remélem ez hamarosan rólad is elmondható lesz majd!
      Sok sikert a továbbiakban!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Drága Bia !

    Már rég szerettem volna neked írni,s elmondani milyen csodálatos is ez a blog.Tele van élettel,az irományaid csodálatosak.Személyiséged megfogott.Élvezet olvasni kedves soraid.Ez a cikk pedig eléggé motiváló lett,számomra és sokak számára is.Mikor elolvastam tényleg elgondolkodtam .Hihetetlen mennyi szeretetet sugárzol olvasóid iránt,és ezzel a bejegyzéssel nagyom megfogtál.Talán már más szemmel nézem a világot neked köszönhetően.
    Kívánok neked minden jót és szépet !

    Írói társad
    Yuki S.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Yuki,

      Nem találok szavakat, olyannyira megleptek szavaid, hálásan köszönöm, hogy mindezt leírtad nekem! ♥
      Úgy vélem, hogy minden szörnyűség ellenére, amit nekem és embertársaimnak tapasztalnia kell nap mint nap, kezdve a halálesetekkel, át a csaláson, tisztességtelenségen, egészen környezetünk pusztulásáig, azért szerintem mégis van miért megszületni. Bár olykor én sem értek egyet magammal, úgy vélem, hogy ha pozitívan állunk a dolgokhoz, nem érhet minket semmi rossz. Valamint fontos tudni, hogy nem számít hány év adatik, mindet ki kell élvezni! :)
      Úgy örülök, hogy sikerül elgondolkodtatnom, megragadnom a bejegyzéssel és a bloggal is, köszönöm, köszönöm, köszönöm!
      Kívánok rengeteg sikert és kitartást mindenhez, amihez hozzáfogsz!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  3. Drága Bia!

    Szörnyű érzés, mikor így elmaradok a blogok olvasásával, de ez a csúf igazság, nincs mit szépíteni rajta. Hétköznap időhiány miatt sosem merek belekezdeni semmi komolyabba. Így viszont minden amit szeretnék véghez vinni felhalmozódik a hétvégére szintén a tanulás mellé. De most nagyon elgondolkodtattál. Ha csak egy kevés szabad időnk is van, arra kell fordítani amit meg szeretnénk csinálni, mert ha nem tesszük, csak halogatás lesz a vége. A másik dolog pedig, amiben nagyon egyet értek, hogy mindennek kell adni egy esélyt! És ha a te szenvedélyed a tánc, akkor nem szabad feladni, hisz ahogy te is mondtad, csak egyszer élünk! "És vannak ajtók, amik nem maradnak örökké nyitva..." Szerintem nagyon fontos, hogy ki tudjunk teljesedni, hogy senki ne kösse meg a kezünket, időt kell szakítani arra is, hogy legyen időnk arra amit valóban szeretünk csinálni. E nélkül nem lehetünk teljesek, se kiegyensúlyozottak.

    Fantasztikus bejegyzés lett: Lucinda

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucinda,

      Meg tudtak érteni, azt hiszem, hogy ezzel minden iskolapadot koptató bloggerina így van. Azért örülök, hogy a tanulnivaló mellett szakítasz időt az oldalra, ez jól esik! :)
      Örülök, hogy sikerült elgondolkodtatnom a bejegyzéssel, tulajdonképpen ez is volt a cél. Egyetértek a gondolataiddal, tényleg fontos, hogy mindennek adjunk esélyt, nem lehet igazán tudni, hogy mi tesz boldoggá, amíg meg nem próbáljuk. Az új történetemmel vagyok most így, nem is tudtam igazán, hogy mennyire hiányzott a fejezetek közzététele, amíg fel nem tettem a prológust. :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem, és had jegyezzem meg, hogy nagyon örülök a blogodon közzétett elhatározásodnak, izgatottan várom a blog újbóli nyitását januárban! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés