2014. július 29., kedd

Kérdések

Kedves olvasók!

Nem tervezek hosszú bejegyzést, mindössze a pillanatnyi gondolataimat szeretném elétek tárni. Az utóbbi időben nehézségeim akadtak a történetemmel, melyet szeptemberben szeretnék közzétenni. Túl merészen válogattam össze a szereplőgárdát, hiszen a két főbb karakter nem feltétlenül esik a szerethető kategóriába, alaptermészetük lévén. Bizonytalan vagyok azzal kapcsolatban, hogy mennyire fogja elnyerni az olvasóközönség tetszését az alaptörténet, valamint kétségeim támadtak azzal kapcsolatban, hogy képes vagyok-e a női hősnő egyéniségét hitelesen megalkotni és jellemfejlődésen keresztülvinni. Nevetségesen elszámoltam magam, így sokkal tovább fog tartani a fejezetek papírra vetése, mint azt eredetileg gondoltam. Csakhogy minden alkalommal, mikor ezzel kapcsolatos aggályaim támadnak, felteszem magamban a kérdést:

Élvezem, hogy ezt csinálom?

A válasz minden alkalommal igen. Élvezem, hogy a szereplőkön keresztül üzenetet továbbíthatok másoknak, élvezem, hogy a saját fantáziavilágomban kedvem szerint alakíthatom életüket, élvezem, hogy alkothatok valami maradandót. Engem jobb kedvre derít és csak ez számít.
Az élet tényleg túl rövid ahhoz, hogy olyan dolgokra pazaroljuk, amik nem tesznek maradéktalanul boldoggá. A kötelezően végrehajtandó feladatainkon kívül - mint például a tanulás, a takarítás, az evés és az alvás - csak olyasmikkel szabadna töltenünk az időnket, amik felvidítanak. Ha valami nem derít jobb kedvre, nem varázsol mosolyt az arcodra, akkor tedd fel magadnak a fentebb látható kérdést. De ha valami drasztikusabbra vágysz, akkor ez is megteszi: Ha ebben a percben meghalnék, boldogan távoznék?
Brutálisan hangzik, de így kellene élnünk. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy minden téren önzőnek kell lennünk. Az önzetlenség segíthet abban, hogy jobb embernek érezzünk magunkat és boldogabban térjünk nyugovóra, hiszen ha teszünk valami igazán jót, ami hozzátesz valaki más életének pozitív irányba terelődéséhez, akkor már megérte élnünk. Nem tudhatjuk, hogy hány lehetőségünk van. Lehetséges, hogy miután testünk elporlad, a lelkünk egy sokkalta csodásabb helyen éled újra, azonban előfordulhat, hogy újra és újra végigjárjuk ezt az utat, reinkarnálódunk, viszont az is megeshet, hogy ez az egyetlen esélyünk arra, hogy éljünk.
Ugyanígy abban sem lehetünk biztosak, hogy mennyi van még hátra. Ez nem a Lopott idő alternatív dimenziója, ahol másodpercre pontosan tisztában vagyunk vele, hogy mikor lélegzünk utoljára. Ez a való élet, ami itt és most játszódik. Nem számít, hogy mikor ragadott el a vég, mert ha teszel róla, hogy boldog legyél és megküzdesz az álmaidért, akkor szinte mindegy, hogy évekből mennyi jutott. Hiszen lehet száz esztendeig keserűen tengődni, valamint lehet negyven évig felhőtlenül élni.
Egyik kedvenc angoltanárom nem értett igazán a földrajzhoz, de így is releváns dolgokra tanított meg egyetlen tanév leforgása alatt. Szerinte van egy másik jelentős kérdés, melyet időről időre fel kell tennünk magunknak:

Fog számítani harminc év múlva?

Nincs értelme olyan dolgokon éjszakákon át agyalni, melyeknek tíz, húsz, harminc vagy negyven év múlva semmi jelentősége nem lesz. Tudjátok, minden értünk történik.
Őszintén remélem, hogy sikerült elgondolkodtatnom, azt hiszem, hogy ez volt a célom. Gyakran törnek rám ilyen és ehhez hasonló mély gondolatok, melyeket jobb kiírni magamból.
Hogy tetszett? Szerinted mellőzzem az ilyesfajta gondolatokat ezen az oldalon, vagy élvezted az eszmefuttatást, és szívesen olvasnál hasonlóakat? Izgatottan várom a véleményedet!
Szeretettel és köszönettel,
Bia

2014. július 26., szombat

Három blog, három lány, három utazás

Kedves olvasók!
A minap elértük az ötven rendszeres olvasót, amiért nagyon hálás vagyok. Köszönöm! ♥
Panna kérésére úgy döntöttem, hogy három rendkívüli blogot fogok a figyelmetekbe ajánlani, viszont ebből kettő ezúttal nem történetet taglal. Annak elkerülése végett, hogy csak a saját ömlengésem tegye ki a bejegyzést, felkértem az írókat arra, hogy néhány mondatban foglalják össze az oldaluk létrejöttének miértjét, valamint jövőbeli terveiket vele. Remélem, hogy sikerül felkeltenem az érdeklődéseteket és betekintetek a lányokhoz!

LINK
Cím: BikficPhoto.
Szerkesztő: Eszti.
Egy gondolat a szerkesztőről: Hogy én mennyire megkedveltem ezt a csajszit!
Kategória: Fotós blog
Nyílt: 2012. 03. 06.
Személyes vélemény: Az oldal már több, mint két éve üzemel, ami számomra azért őrület, mert én 2012. márciusában sok mindennel tisztában voltam, de hogy mi az a Blogger, arról fogalmam sem volt. Eszti ekkor már régen rabja volt a fotózás világának, melybe tulajdonképpen kutyája, egy beagle-spániel keverék, Bikfic vezette be, innen ered a honlap neve is.
Eszti képeiben elsősorban a színek és különleges tárgyak érdekessége ragadott meg, ahogyan csintalanul játszik velük, így az ember képtelen levenni a szemét a műveiről. Ajánlom a blogot azoknak a figyelmébe, akik szeretnék a világot egy másik nézőpontból kémlelni, megismerni a természet igazi, rejtett szépségit, valamint egy kutyus és egy lány barangolását az életben.
Eszti véleménye: Mikor is kezdtem el ezt az egészet? Még visszaemlékezni is nehéz, pedig alig több, mint két éve kezdődött minden, mégis olyan, mintha születésem óta ezzel foglalkoznék. Halványan dereng a még fiatalabb énem, aki sután, szárnyait próbálgatva kalandozik a természetben Bikficcel, és kattintgat.
Bikfi' igazi égető rosszaság, egy egyéniség, akinek muszáj volt megörökíteni minden egyes balhéját, a homokozókészlet megevésétől kezdve, a drága ágyneműk udvaron való meghúzogatásán át, a szappan rejtélyes éltüntetéséig mindent. Aztán pedig megállíthatatlanul jöttek a makró és természetfotók, az utóbbi időben pedig az elvontabb, komolyabb üzenettel rendelkező képek. Szeretem ezt csinálni. Megnyugtat és ellazít, mikor pedig egy-egy szebb alkotás kerül ki a kezeim közül, elégedetten és büszkén nézegetem pár pillanatig, aztán rájövök, hogy mégsem olyan tökéletes, mint amilyennek elsőre tűnt. Menthetetlenül maximalista vagyok. Minden téren és ez a blogolásban is megmutatkozik. Mindig megpróbálok újat hozni az olvasóimnak, hogy ne lankadjon a figyelem, és akármennyire is tűnök sokszor szeleburdinak és maflácskának, minden bejegyzésemet sok gonddal és javítgatással készítem el.
A jövőben mindenképp szeretném folytatni, fenntartani, népszerűsíteni és újítani a BikficPhoto.-t, hisz' annyi mindent köszönhetek a világháló eme kis zugának; lehetőségeket, barátokat, ihletforrásokat, szórakozást és a fotózás szeretetét.
Kedvenceim tőle:
Vagy csak bebeszélem magamnak, hogy hatásos...? whatever.

Meglepő módon nem is vagyok olyan hülye, mint elsőre hittem, szóval kissé megnyugodva pötyögöm most le ezeket a sorokat.

Mint láthattátok, vagy nem, eltűntem pár napra, ugyanis rájöttem, hogy tanulni kellett volna a szóbeli érettségire.


LINK
Cím: The Night Owl
Szerkesztő: Sam Row
Kategória: Személyes, ajánlós, cikkes blog
Nyílt: 2014. 07. 14.
Személyes vélemény: Sam Row tevékenykedik egy kiváló csapatból álló design blogon, vezeti egyik kedvenc történetemet, egy The Vamps fanfictiont (melyről szintén készítettem ajánlót, ezt itt találod), és mindezt még képes tetőzni egy személyes bloggal, mely pont olyan spontán, mint ő maga - azzal foglalkozik rajta, amivel éppen szeretne.
Sajnálatos módon még nem tudok kereken kifejtett véleményt alkotni oldaláról, viszont az a pár bejegyzés, melyet publikált, bebizonyította számomra, hogy élvezni fogom az utazást, melyre Sam repít. Azt kell mondjam, hogy hasonló ehhez a bloghoz - és mégis egészen más -, ezért ajánlom mindazoknak, akik olvassák eme sorokat. Érdekes körbenézni nála, hiszen mi olvasók is lehetőséget kaphatunk pár perc rivaldafényre.
Sam véleménye: A The Night Owl-t amolyan nyilvános napló féleségnek szántam, ahol olyan témákat boncolnék, amik engem is érdekelnek, de nem tudok róluk eleget, vagy nem értem mibenlétüket. Illetve azért is kezdtem bele, hogy az olvasóim és akit érdekel jobban megismerjenek. Azzal, hogy általam kedvelt filmekről, zenekarokról vagy bármi esedékesről cikket írok, mindig megtudnak valami újat az adott témával, és velem kapcsolatban is. Egy blogger mindig igyekezzen az olvasói között maradni, legyen meg a kapcsolat, és ezt szeretném leginkább fenntartani a TNO blogommal.
Címadó gondolat tőle:
Már-már vészesen illik rám ez a két szó [éjjeli bagoly], éjszaka jobban tudok szerkeszteni, írni, gondolkodni. Hiába alszok 6 órát, este 11 körül élénk vagyok, pörgök, és tele vagyok élettel, egészen addig, míg lassan kelni nem kezd a nap, és el nem alszom olyan hajnali 4 körül. Szörnyű, mi?


LINK
Cím: Thinking of You
Író: Adelaide Owens
Kategória: Luke Hemming fanfiction
Nyílt: 2014. 06. 26.
Személyes vélemény: Adelaide úgy döntött, hogy faképnél hagyja a mai blogregények szokásos felépítését: egy lány és egy fiú találkozása majd szerelembe esése helyett inkább a dolgok közepébe vágva (in medias res, ha úgy tetszik) ismerteti velünk szereplőit. Egy évnyi távkapcsolat után a két fiatal szerelme mintha fakulni látszana, Emma pedig úgy próbál a végére járni ennek, hogy egy diákmunka program segítségével ellátogat a messzi Ausztráliába. A meglepetés erejével robban be Luke életébe. Mi kell ahhoz, hogy egy szerelem újra lángra kapjon? Kiderül.
Adelaide tehetségét egy másik történetes oldalon is kamatoztatja, mely a Flashback in London címet viseli, és az írónő Angliába tett látogatása ihlette.
Adelaide véleménye: Ahogyan nézegetem a világhálózaton a különböző fanfiction-öket, egyre több elfuserált, hasonló történetűekkel találom szembe magam. Mondtam magamnak, hogy én csak akkor fogok fanfictiont írni, ha az olyan lesz, ami nem átlagos. Mert mi az átlagos? Van egy híres ember, és ott van mellette a főszereplőnk, nem ismerik egymást, belebotlanak a másikba, majd megtudják, hogy őket egymásnak teremtették. Én ezt végiggondoltam, és arra jutottam, hogy nem ezt fogom leírni, hanem az elkövetkező időt, hiszen a szerelem kibontakozása szép meg jó, de a nagyja még utána van. És az ötlet, illetve Luke egymásra találtak.
Még sok-sok minden hátra van a történetből, így tervezem, hogy a 5SOS nyári munkáiból a nagyobbak megmaradjanak a történeteimben is. Viszont azt nem tehetem meg, hogy nincsenek egész nyáron Ausztráliában, így ennyiben nem igaz a történetem. 20 részesre szánom körülbelül, de az is lehet, hogy több vagy kevesebb lesz belőle. Én úgy vagyok vele, hogy elengedem a fantáziámat, és csak akkor hagyom abba, ha már nem szeretném továbbhúzni vagy lezártnak tudhatom a történetet.
Idézet:
Luke Hemmings rám pillant azokkal a kék szemekkel, amit most már tudok hasonlítani Ausztrália tengeréhez. Semmi ideges piercingrágás, sem a feszült mosolyt nem látom rajta. Csak ő az, szimplán. Nem színészkedik előttem, hiszen tudja, hogy már úgy is kiismertem.

Szeretettel és köszönettel,
Bia

2014. július 21., hétfő

A divat és a fények fővárosa

Kedves olvasók!
Említettem már, hogy pár hónappal ezelőtt nyelvvizsgáztam, angolból középfokon, néhány nappal ezelőtt pedig megérkezett az értesítő, miszerint sikerült letennem. Köszönöm azoknak, akik gondoltak rám és drukkoltak!
Már egy ideje hazaértem Párizsból, csakhogy kis híján ezer képet csináltam, így nehéz volt eldöntenem, hogy melyek kerüljenek bejegyzésbe. Végül sikerült hatvanra, utána pedig harmincra csökkentenem a kiválasztottak számát.
Kivételesen időrendben haladtam a képeket illetően. Július 14-e nemzeti ünnep Franciaországban, Bastille ostromának évfordulója, így katonai felvonulás várt minket az első ott töltött napon. Ezután sétálgattunk, majd turistabuszról szemléltük meg a nevezetességeket, melyeket a rendelkezésünkre álló további két napon tüzetesebben megvizsgáltunk belülről is. Összesen öt napot töltöttünk ott, csakhogy vasárnap későn értünk oda, csütörtökön pedig korán indultunk, így három nap alatt kellett felfedeznünk ezt a lélegzetelállító fővárost. Lássuk!

A reptéri tömeg becsekkolás előtt.

Négy óra késéssel, de megérkezett a holland fapados járat.

Az első francia reggelim.

Az egyenruhások és az őket fényképező tömeg.

A felvonulás részét képezték a katonai repülőgépek is.

Francia macaron.

Helikopterek a magasban, a fák mögött pedig feltűnik a Diadalív.

Útban az Eiffel-torony felé.

Párizs jelképe és a Szajna.

Itt a piros, hol a piros?

Érett, ízletes gyümölcsök.

Egy emlékmű.

A Panthéon.

Académie Nationale de Musique.

A Louvre piramisa.

Utcai zenészek a metrón.

A Versailles-i kastély káprázatos homlokzata.

A kastély kertjének egy apró szeglete.

A díszes királyi hálószoba.

Kedvencem, csak sajnos ritkán jutok hozzá.

Kilátás az Eiffel torony második emeltéről.

Alulról fotózva.

Gyönyörű kivilágítás.

A Mona Lisa.

A szépséges Notre-Dame kívülről.

Belülről.

A székesegyház előtti Point Zero, Párizs közepe, mely két kedvenc
könyvemben is fontos szerepet töltött be. Ráállva kívánhat valamit
az ember.

A Sacré Coeur-bazilika.

Karkötőt fontak nekem.

A visszafele út.

Nem láttuk a tűzijátékot, mert egy órán keresztül bolyongtunk a bazilikát keresve, az öt napos metróbérletem felmondta a szolgálatot a harmadik napra, felszálltunk ellenkező irányba induló, vagy éppen úti célunk szempontjából teljesen rossz földalattikra is. Sorba álltunk a reptéren legalább háromszor, Versaillesben a kastélyba való bejutásért, majd a kertben közlekedő járműhöz, az Eiffel-toronynál, a Notre-Dame előtt, a Louvre piramisa alatt, és ezerféle cukrászatban meg étteremben. Bolyongtunk céltalanul, turistabuszokat kergettünk, órákat gyalogoltunk, tolongtunk a felvonulás miatt, utat törtünk magunknak Leonardo da Vinci festményéhez, tehát összességében kalandos nyaralásban volt részünk. Soha jobb még nem volt.

Te jártál már Párizsban? Szeretnél eljutni? Repültél már? Emlékszel még az első alkalomra, mikor repültél? Hol töltötted eddigi legjobb üdülésedet?
További kellemes délutánt,
Bia

2014. július 18., péntek

Hét utánozhatatlan lány

Kedves olvasók!
Ezen a bejegyzésen már május vége óta dolgozom, bár a tartalom javarészt nem az én tollamból származik. Felkértem hét elképesztő lányt, akik példás tehetségükkel érték el, hogy felnézzek rájuk és mérhetetlenül tiszteljem őket. Egy rövidke szöveg írását kértem tőlük, melyben arra a kérdésre válaszolnak, hogy szerintük mi a legfontosabb erény, mellyel egy bloggerinának mindenképp rendelkeznie kell, valamint mi a legjobb módja az oldalunk népszerűsítésének. Nos, egyetlen lány kivételével - kinek az elektronika szólt bele a megvalósításba - mindnyájan elvállalták, tollat ragadtak és megszületett ez a csoda.
Remélem nem baj, hogy rózsaszínbe öltöztettem a szavaitokat, valahogyan el kellett különítenem őket.

Vigyázat: jelentős elfogultságveszély!

Nem hinném, hogy létezik olyan blogger körökben mozgó egyén, akinek ne csengene ismerősen MissMe neve. A lány, kinek lenyűgöző design blogja két éve, hét hónapja és tizenöt napja - remélem nem számoltam el magam - színesíti már a blogspotot. Ez idő alatt több száz fejléc elkészült, még összeszámolni is nehéz lenne, bár nem meglepő, hogy ennyien igénylik az általa készített alkotásokat, hiszen érződik rajtuk a mesteri fokozatra fejlesztett tudás. Viszont az én áradozásom olvasása helyett sokkal inkább érdemes betekinteni hozzá, hogy saját szemeddel pillanthasd meg az elkészült munkáit. Mielőtt rátérnék a véleményére, egy dolgot még mindenképp le kell szögeznem: ő nem csupán egy fejléckészítő gép, hanem egy roppant közvetlen, rendkívül természetes leányzó, kivel bármikor szívesen elbeszélgetnék. Ő így vélekedik a témáról:
Úgy gondolom, hogy aki blogot vezet, teremtsen kapcsolatot az olvasóival. Ne legyen feltétlenül felettünk, "ereszkedjen le" hozzájuk, mintha csak ő is tagja lenne az olvasók körének. A túlzott felemelkedés nagyképűséget sugároz, és az olvasó nem fog ilyen szerzőtől blogot olvasni, nézni. Szeretetet kell az olvasóknak adni, mert akkor tudni fogja, hogy te nem csak egy robot vagy, hanem egy ember, aki ugyanúgy iskolába jár, tanul, házit csinál jó esetben, hobbijaként pedig ott van a blogja. Kulcsfontosságú erénynek tartom a hitet. Hiszen sokszor látjuk, hogy a blogok bezárnak szinte minden nap. Viszont hittel, kitartással és türelemmel mindez elkerülhető a nehéz időkben is. Hűnek kell lenni a blog eredeti témájához. Hiszem, hogy aki ugyanazt csinálja egy év után is, amit a blog megálmodása percében megfogadott, az népszerű és egyedi blog kitalálója. A népszerűség pedig nem jön magától. Tenni kell érte minden nap, ha más nem fejben. Hiszen lehet, hogy csak hetenként hozunk bejegyzést, de az legalább legyen olyan, mintha 7 napot áldoztunk volna rá. Hogy hogyan lehet egy blogot népszerűvé tenni? Legyen egyedi! Olyan, amit még senki sem alkotott azelőtt. Azt elhihetjük, hogy a blogvilág embereiben ez a remény áll fent, hogy találkoznak olyan bloggal, melyhez hasonlóval azelőtt még nem találkoztak. Viszont ilyen nem sok adatik meg.

Elena Brame határtalan kedvessége és segítőkészsége nélkül nem születhetett volna meg ez a blog. Már nem emlékszem, hogy miként találtam rá az akkor még működő oldalára, ahol aztán a megrendezésre kerülő blogversenyre való jelentkezéssel indítottam el a kettőnk kapcsolatát. Azóta sajnos bezárásra ítélte a blogját, viszont egy hasonlóan fantasztikus lánnyal karöltve belekezdett valami egészen észveszejtőbe, melyre minden visszatéréskor rácsodálkozom, egyrészt az újabb és újabb gyönyörű kinézet, valamint az egyedi, előtte soha nem látott rendezvényötletek és segítő bejegyzések láttán. Dolgoztunk már együtt interjún, ő készítette számomra az oldal első külsejét, a már említett versenyek többségén igyekszem mindig részt venni, tekintettel a különlegességükre, valamint ez is a közös munka része. Íme az ő véleménye:
Ha a sikerhez valami különleges tulajdonság, képesség kell, akkor az biztos, hogy a lelkesedés. Lehet, hogy ez most kicsit furcsán hangzik, hiszen szerintem mindenki olyasmiket vár, mint a tehetség, az egyediség, a jó megfogalmazás, stb. És való igaz, ezek mind nagyon fontosak, hiszen az igényes weboldal vezetéséhez sok erénnyel kell rendelkeznünk; ugyanakkor ezek mit sem érnek, ha az ember nem szereti azt, amit csinál. Szívvel-lélekkel kell imádnunk az oldalunkat, hiszen ha elunjuk, csak kényszerből frissítünk, panaszkodunk és mindenre csak felkapjuk a vizet, a tehetségünknek semmi értelme. Mit ér egy olyan történet, amit az író puszta lelkiismeret-furdalásból ír, aminek ritkán érkezik új része és ahol a kommentekre senki se válaszol? Nem a leggyönyörűbb design, vagy a legegyedibb tartalom fogja meg az embert - bár kétségkívül ezek is fontosak - hanem, hogy süt-e az íróról, mennyire szereti ezt csinálni. Való igaz, elég sok energia kell ahhoz, hogy a tízezredik cserénél is mosolygós smileyval válaszoljunk, hogy hetente, naponta újabb és újabb bejegyzéseket rakjunk fel, de ha az író maga úgy érzi, mindez megéri, akkor az olvasókat is elönti az a jó érzés, hogy igen, ennek lehet valami értelme; mert hiába futsz bele a világ legjobb blogjába, ha két hét múlva az író elunja és becsuk.Ám ez még nem elegendő a sikerhez, így jogosan felvetődhet a kérdés, miszerint hogyan népszerűsíthetjük a saját oldalunkat? Ha már a lelkesedés, a jó ötletek és egy viszonylag rendezett kinézet a kezünkben van, onnantól - ha nem is mindig zökkenőmentes -, de szabad az út. Bármennyire is utálom, kénytelen vagyok a facebook blogos csoportjait ajánlani, egyértelműen a legjobb rövidtávú hirdetési módszer. Ez viszont sajnos nem elég időálló, így érdemes naponta kirakni oldalunkat. Továbbá egy-egy blogajánló, interjú is nagy látogatottságot tud hozni, sőt, még egy kiváló kritika - egy híresebb kritikustól, aki tényleg érti a dolgát - is rengeteget érhet. A blogversenyekre szintén megéri nevezni, vesztenivalója úgysincs az embernek. (Ez nem összetévesztendő a blogverseny rendezésével, ahol a résztvevők kénytelenek feliratkozni. Az semmit sem ér.) Összességében azt tudom mondani, hogy a sikerhez sok-sok kitartás is kell. Nem szabad rögtön feladni, hiszen ki tudja, mikor rohamoznak meg az olvasók.
FantasyGirl egy igazi legenda. Nem tudok mit hozzáfűzni ehhez, talán csak ennyit: remélem, hogy a megannyi blog után az én lelkesedésem és írásba vetett hitem is olyan töretlen lesz, mint az övé.
Egy blogger legfontosabb erénye? Nem kell sokat tűnődnöm a válaszon: szerintem egyértelműen az alázat. Alázat az írás és az olvasói iránt. Mi, bloggerek megosztjuk magunk egy részét, határtalan fantáziánk egy szeletét a nagyvilággal abban a reményben, hogy lesznek, akik értékelik ezt. Az író van az olvasóért, és nem fordítva. Ez viszont nem azt jelenti, hogy az olvasóért kellene írnia. Semmiképp sem: ha szeretnél megírni egy történetet, azt elsősorban magad miatt, magadnak írd, mert csak akkor lehetsz igazán büszke rá. Az olvasók segítenek véleményükkel, de ezt nem szabadna kikényszeríteni. A komment-határok véleményem szerint annak a téves felfogásnak a termékei, mely szerint az olvasók vannak az íróért. Egy blogger ahelyett, hogy ilyen nyomás alá helyezi az olvasóit, az írása felé kell főként fordulnia. Ha alázattal van iránta és szereti írni, az meg fog érződni a művön, és mások is szeretni fogják.Vajon mi a legjobb módja annak, hogy egyáltalán olvasóközönséget szerezzünk? Őszintén nem tudom, hogy van-e egy kifejezett "legjobb mód", de én a cseréket javaslom. Érdemes olyan oldalakkal linkcserét kötni, melynek hasonló a témája, mert akkor valószínűbb, hogy megtalálják olyanok a blogodat, akiket érdekel is.

N. Domiival egy elég bizarr másolási eset kapcsán ismerkedtem meg, ezután pedig levél levelet követett. Rengeteg történetet tudhat maga mögött, főképp fanfiction kategóriában alkot, most is épp ügyködik egyik kedvenc bandám egyedi sztorijának írogatásával, ami bizton állíthatom, hogy nem egy újabb sablonos fanfic. Ami az ő tollából kikerülő művekben a leginkább megragadott, az a könnyed humor, mellyel átszövi szereplőinek életét. A helyzeteket úgy alakítja, hogy az ember nem tudja megállni kacagás nélkül. Hosszasan kifejtett véleménye a következő:
Szerintem, ha valaki mindenképp szeretne írni egy történetet, vagy akár egy kis novellát, mindenképp rendelkeznie kell némi egyediséggel, illetve kreativitással. A másik elengedhetetlen tényező pedig a kivételes fogalmazóképesség és nyelvhelyességi szabályok ismerése. Egy írónak, írónőnek ezekkel mindenképp rendelkeznie kell, ugyanis ha valamelyikben hiányát szenvedünk, az egész művet egy az egyben kidobhatjuk. Ugyanis, tegyük fel, van egy remek ötletünk, amilyet tényleg nem olvastunk sem könyvben, sem blogban, még a tévében sem láttunk, teljes mértékben a mi fejünkből pattant ki, utánozhatatlan, megfogja az embereket, letaglóz mindenkit; hiába van ez a remek ötlet, ha nem tudjuk megfogalmazni, gördülékenyen "előadni", átadni másoknak, az egész nem ér semmit, az értelmetlenül megfogalmazott mondatok, a tömérdek helyesírási hiba, illetve a gondolatok nem megfelelő összekötése élvezhetetlenné teszi az egyébként egyedi történetet. A másik dolog, ennek a megfordítása. Még ha nyelvtani ismereteink felsőfokúak is, fogalmazásunkban kivetnivalót senki nem talál, élvezhetően írunk, ám ha egyedi ötletünk nincs, és tömegblogot, teljesen kiszámítható történetet írunk, akkor sem leszünk sikeresebbek másoknál. S ha már a kiszámítható történetnél tartunk, az is fontos, hogy az író - a kreativitása által - mindig meg tudja lepni az olvasót. A remek időzítéssel csak fokozni lehet az érdeklődést, a figyelmet. Továbbá egy blognál nem csupán az írásunk fontos, hanem az is, ahogyan közöljük az olvasóval. Itt a blog/weboldal külsejére gondolok. Az igényes, látószerveinket egyenesen vonzó, már-már kényeztető blogkülső csak magával ragadja az olvasót, tapasztaltból mondom, megannyi blogot kezdtem el csak azért olvasni, mert szép, gyönyörűen megformált fejléccel találkoztam. Szóval, szerintem elengedhetetlen tulajdonság az ízlés, a fogalmazóképesség, és a tájékozottság, mind a nyelvtani dolgok iránt, mind pedig a történetünkben lévő helyszínek, esetlegesen mások által is ismert események iránt. Erre viszont már nem szeretnék kitérni, csupán pár szót róla; például a fantasy történetek esetében jó, ha az író utána néz az általa választott természetfeletti lény tulajdonságinak, esetleg "valódi" történetének, származási mivoltjának. Fontos, hogy mindent (leírásokat, párbeszédeket, cselekményeket) valósághűen, élethűen, s legfőképpen élvezhetően adjunk elő! Ezek nélkül - véleményem szerint - egy történet nem lesz népszerű. Ezen felül, ha már szóba jött a népszerűség, pár tanács, hogy érdemes a már elkezdett blogunkat megismertetni másokkal. Ajánlott a más blogokkal való cserék kérése, és alap dolognak számít a facebook-os blogmegosztó csoportokban való hirdetés. Néha az is jól jön, ha kérünk kritikát blogunkról; velem is előfordult már, hogy maga a kritika írója iratkozott fel a blogomra. Ugyanakkor az is segíthet, ha szépen megírt történetünkkel versenyekre jelentkezünk, vagy akár ajánlót kérünk szintúgy egy kritikákkal foglalkozó oldaltól. Ha egy író/blogger élvezhetően ír egy eredeti történetet, az már fél siker, és még ha hirdeti is, blogja könnyen válhat ismertté és kedvelté is.

Tisztán emlékszem arra, hogy miként keveredtem Samantha Row blogjára. Az őszi szünetben MissMe oldalán a cseréket böngészgettem, a különböző címek alapján pedig rá-rákattintottam blogokra. A harmadik történetem akkor már formálódott, az akkor kifundált címe még Behind the stage volt (ez végül teljesen megváltozott), úgyhogy a hasonlóság miatt tettem egy próbát, és azt kell mondjam, óriási szerencsém volt. Már egy ajánlót is készítettem a történetről, számomra ez az a sztori, amit meg fogok siratni, ha befejeződik. Nem számít, hogy mennyi ideig kell tépelődnöm azon, hogy vajon mi fog történni James és Maya között, ha megpillantom az új fejezet érkeztét, nem lehet kirobbantani a gépem elől. Ugyanakkor Sam személyében egy roppant őszinte lányt ismerhettem meg, akit rendkívüli tehetséggel áldottak meg.
Hát egy dolgot biztos nem tudok megjelölni. Ahhoz, hogy igazán jó blogger legyél, eléggé sok dologra van szükség. És ezek különböző dolgok lehetnek, tekintettel arra, hogy milyen blogot vezetsz. Ha történetet írsz, szerintem a legfontosabb a kreativitás, és, hogy a részletekre törekedjünk. Persze egyikkel sem szabad túlzásba esni. Ki kell találnunk egy épkézláb, masszív történetet, mindegy igazából mennyire izgalmas, de ragadjon meg az olvasók között egy csoportot. Mindig lesznek persze, akiket nem érdekel, de ezt is el kell fogadni. A részletekkel pedig valóságosabbá, élethűbbé tudjuk tenni, de nem szabad beleveszni, mert akkor csak az lesz a vége, hogy folyton csak a rizsa, ami pedig unalmas. Tudni kell hol a határ, de szerintem egy történetnél akkor is ez a kettő a legfontosabb dolog. Ha design blogod, vagy valami hasonló blogod van, ami ajánlókkal, interjúkkal, bármilyen kritikákkal foglalkozik, én úgy gondolom az újítás a legfontosabb. Figyelni kell, hogy ne unatkozzanak az olvasók, adni kell versenyeket, játékokat nekik, akár esélyeket, hogy kipróbálják saját magukat ajánló, vagy kritika írásban. És azért értsünk is valamennyire hozzá! Ha design blogba kezdesz, mikor nem is nagyon tudsz szerkeszteni, kevésbé leszel népszerű, mert úgy vannak vele az emberek, hogy úgyis találnak jobbat. Így, valamennyire szétválasztva, szerintem ezekre kell leginkább odafigyelni. Ha általánosságban beszélek a blogokról, akkor azt mondanám, hogy a türelem, és a kitartás a legfontosabb erény. Ha már elkezdtél valamit, fejezd is be, és ne keseredj, ha nem olvassák sokan. Jönni fognak az olvasók, ritka, hogy az első 5 rész alatt összegyűljön 20-30 olvasó... Oké, előfordul, de nem gyakori.Ha pedig arról beszélünk, hogy hogyan népszerűsítsük a blogot... ez azért sokkal egyszerűbb művelet, természetesen a türelemre itt van a legnagyobb szükséged. És van egy sokkal egyszerűbb, de talán fáradságosabb mód is, mint a várakozás. Ha bele gondolunk, totális pszichológia, mint a reklámok. Ez pedig, hogy gyakran tűnjön fel a te neved, vagy a blogod címe a blogvilágban. Ezt elérheted cserékkel, a facebookon, ugyanis már rengeteg csoport is van, amik pont ezzel foglalkoznak. Ha belegondolunk agymosás az egész. :D Minél többet olvassa az ember a blogod címét, a nevedet, egyre kíváncsibb, hogy mitől vagy te ott mindenütt? Így benéz hozzád. Ha benéz, legalább beleolvas a tudományodba, és ha elég jó, ott is marad. Ennyi az egész. Tiszta pszichológia, mint a reklámok... hisz ezek is azok. Szóval sok sikert a hirdetéshez, és az íráshoz, minden bloggernek! :D

A Filmfüggők Játszmájának győztese, egy sztárokat teljességgel kizáró fanfiction tulajdonosa: Riri. Többször bebizonyította már számomra, hogy elég nagy beszélőkével rendelkezik, hiszen hosszadalmas levelei mindig mosolyra késztetnek, valamint Sam oldalán is részletesen szokta taglalni érzelmeit az adott fejezethez kapcsolódóan. Határtalan kedvessége újra és újra levesz a lábamról, hozzá hasonló emberrel még sosem találkoztam. Lássuk, hogy ő mit gondol erről a témáról:
Jesse Stuart, amerikai regényíró egyszer így fogalmazott: „Írj úgy, hogy magadnak megfelelj, és sokaknak tetszeni fog; írj úgy, hogy mindenkinek megfelelj, és alig lesz olyan, akit érdekel.” Véleményem szerint ez a legfontosabb erény, amivel minden írónak, írópalántának rendelkeznie kell: hogy magának írjon, és hogy szeresse az írást. Annyira természetesnek és magától értetődőnek tűnik, mégis oly’ lényeges. Hiszen gondoljunk bele: a muszájból vagy menőzésből írt történetek minősége közel sem olyan, mint azon írókéi, akik szenvedéllyel csinálják. Lehet, hogy kezdetben az előbbieknek sokkal nagyobb sikere, több feliratkozója lesz, de biztos vagyok benne, hogy végül az utóbbiak munkája fog hosszútávon megtérülni. Ebből kifolyólag a reklámozás – legyen az verseny, csere, facebook csoport, kritika - sok esetben elenyésző sikerszázalékot számlál. A szűklátókörű, egyre fiatalodó olvasótársadalom csak azt a történetet olvassa majd, ami megfelel az ízlésének és az aktuális trendnek – tisztelet a kivételnek -, az elterjedt sablonok közt megbújó eredeti alkotásokat figyelmen kívül hagyják. Tehát szinte édesmindegy, a sok közül melyik lehetőséghez folyamodunk. (Zárójelesen megjegyzem, hogy talán a csoportokban való hirdetést - de kizárólag az igényesebbekben, akiknek a tagjairól legalább annyit tudni, hogy nem csak a főszereplőd két szép szeméért fognak beleolvasni egy-egy történetbe - tartom a legjobb megoldásnak.) Persze a népszerűsítés végül meghozhatja a gyümölcsét, lehet száznál is több olvasója egy blognak, de véleményem szerint a kevesebb néha több: inkább írok olyan történetet, amit kevesebben olvasnak, de tudom, hogy ők szánnak időt az írásomra, minthogy legyen egy csomó olyan feliratkozóm, akik csak azért tették meg, mert imádják a fejlécen szereplő és/vagy főszereplő egyént.

Esztivel úgy ismerkedtem meg, hogy feliratkozott egy régebbi történetes oldalamra, én pedig utánanéztem a blogjának, így leltem rá tehetségére, mely kivételesen nem az írásban mutatkozik meg - bár imádom a lehengerlő stílusát -, hanem a fotózásban. Hihetetlen, hogy milyen odaadással és szeretettel kattogtat imádott gépén, mesterien tudja elkapni a pillanatot, és bár eddig látott képei közül mind elnyerte a tetszésemet, mégis azok a kedvenceim, melyeken Bikficet láthatjuk. Egy ideig mindketten csöndesen követtük a másik blogspotos tevékenykedését, ő jel nélkül olvasgatta a történeteimet, én meg olykor-olykor betekintettem hozzá, majd ez az oldal jelentette az áttörést: barátnőkké váltunk, amiért nem lehetek elég hálás. Ezt a képet pedig külön nekem készítette, nem is hittem a szememnek, mikor először megpillantottam ezt a csodát!
Már sokat gondolkoztam azon, mihez hasonlíthatnám a blogolást, és arra jutottam, hogy az egész olyan, mint egy középkori birodalom. Én, személy szerint, lassan három éve bitorlom saját kis blogom által a világháló egy apró szegletét, és bizton állíthatom, élvezem az uralkodást. De mint minden birodalom uralkodójának, nekem is meg kell küzdenem az életben maradásért. Ezzel pedig nem vagyok egyedül. Az elmúlt évek alatt én magam is megtapasztalhattam, hogy bizony nem egyszerű a semmiből felépíteni és megtartani egy blogot úgy, hogy az viszonylag nagy népszerűségnek örvendjen. Rengeteg elszántság, kitartás és eltökéltség kell ahhoz, hogy valaki elismert és népszerű legyen a bloggerek világában. Ehhez pedig - sajnos - nem elég, ha valaki csak tehetséges. Folyamatosan népszerűsíteni kell a blogot ahhoz, hogy az minél szélesebb körökhöz eljuthasson. Ezt megtehetjük akár fórumok oldalain, blogok cseréi között, vagy a népszerűbb közösségi oldalak állapotfrissítésein. Ma már számtalan bloggerina ügyködik azon, időt és energiát nem kímélve, hogy kritikákat, ajánlókat és népszerűsítő versenyeket csináljon, segítve ezzel társait. Hatalmas, ha mondhatok ilyet, respect nekik! És hogy mi az az erény, ami minden bloggerina számára nélkülözhetetlen? Talán az egyediség, a kitartás és az intelligens önkifejezés. E három tulajdonság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki elindulhasson azon a bizonyos úton, majd sikeressé és elismertté váljon.

Lányok, hálával tartozom nektek, amiért a segítségetekkel létrejöhetett ez a sokak számára okító, tanulságos bejegyzés. 
Azonban mégis úgy érzem, hogy aki a legtöbbet nyert ebből, az én vagyok. Másfél évvel ezelőtt csöppentem ebbe a világba, de ezidáig nem voltam tisztában azzal, hogy mennyire varázslatos a mi kis virtuális közösségünk. Azt a szeretetet és tiszteletet, mellyel ezek a lányok megszólítanak engem és társalognak velem, azt az egész világnak meg kéne tanulnia. Köszönöm!

2014. július 14., hétfő

Prológusverseny: Jelentkezők

Kedves versenyzők!
Tegnap lezárult a jelentkezés, ezért szeretném ismertetni a jelentkezőket és néhány változást is ezzel kapcsolatban.

Környezetvédelem

Monster

Matematika

Írás

Telefon

Mint láthatjátok, néhány kategóriába nem érkezett elég jelentkező, ezért úgy döntöttem, hogy összevonok pár kategóriát. Ez az alkotásra nincsen hatással, nektek ugyanazon témában kell prológust firkálnotok, csak a díjazás miatt van erre szükség. Tehát az Írás és a Környezetvédelem versenyzői egy kategória szerint lesznek értékelve, valamint a Matematika és a Telefon résztvevői is. Remélem, hogy ez nem okoz gondot, de nem szerettem volna senkit kizárni a kevés jelentkező miatt, ezért ez tűnt a legésszerűbb megoldásnak. Valamint arra gondoltam még, hogy a modulsávi hirdetés helyett inkább szentelnék egy külön lapot a nyerteseknek, oda kerülnének ki a blogon lévő rendezvények helyezettjei, ott sokkal jobban elférnének.
Bármilyen panasz vagy óhaj-sóhaj esetén keressetek fel emailben.
Várom már a műveiteket, és köszönöm azoknak, akik már beküldték!
Sok sikert,
Bia

2014. július 12., szombat

Írás a XXI. században

Kedves olvasók!
A mai napon egy segítő cikkel érkeztem, bemutatom nektek az általam használt alkalmazásokat, portálokat, melyek segítenek a blogolás terén.
Holnap életemben először fogok repülőre ülni, ezért megköszönném, ha 14:15 és 16:35 között gondolnátok rám! ♥
Nem hinném, hogy újdonságokat fogok mondani, de azért remélem, hogy tudok valamelyest segíteni. Lássuk!

Telefon/Tablet
[az első kettő letölthető a Play Store-ból és az App Store-ból is tudomásom szerint, az utolsó viszont helyettesíthető bármilyen hasonló alkalmazással]
Blogger: Bejegyzésírásra még internet hozzáférés nélkül is alkalmas, bár az alkotás ezen formája kevésbé kényelmes, mint számítógépen. Ha például vázlatként már bent van a rendszerben a fejezet, akkor két kattintással véglegesíteni tudjuk a közzétételt akár telefonról is, anélkül, hogy be kéne kapcsolnunk a laptopot.
Bloglovin: Emlékeztek még arra, mikor megjelent a Bloglovin-láz? Megijesztettek minket olvasókat azzal, hogy megszűnik a Google feliratkozós rendszere, ezért sebtében regisztráltunk, megkerestük az általunk kedvelt oldalakat és úgy gondoltuk, hogy szerencsésen megúsztuk. Nos, így egy évvel később talán mindenki számára világos, hogy semmi ilyesmi nem történt, bár magát a Bloglovint így is sokan használják. Én csak néhány blogot követek ilyen módon, így inkább a mobilalkalmazást szoktam használni.
ColorNote: Sokszor előfordult már velem, hogy az autóból kifelé bámulva, az elhaladó, morcos tekintetű embereket kémlelve szállt meg az ihlet, egy fantasztikus ötlet vert tanyát a fejemben, mely a történetemben létfontosságú szerepet fog majd játszani. Csakhogy hazaérvén általában hosszú percek telnek el azzal, hogy fel-alá járkálok, azon tűnődve, hogy vajon mi is volt az a fenomenális ötlet? Éppen erre jó ez a könnyen kezelhető elektronikus jegyzetfüzet. Bepötyögöm kulcsszavakkal, hogy mit szeretnék majd beleírni az adott történetbe vagy cikkbe, így nem számít, ha megfeledkezem róla útközben.

Számítógép
[a nevükre kattintva elérheted őket]
Wikiszótár: Gyakran nincs kéznél otthon egy Értelmező Kéziszótár, erre kiváló ez az internetes lexikon. Sokszor előfordul, hogy nem vagyok pontosan tisztában egy-egy szó jelentésével olvasás közben - legyen szó blogról vagy regényről -, ilyenkor csak beütöm a számomra homályos jelentésű szókapcsolatot, és máris bővült a szókincsem.
Szinonima Szótár: Kezdő és gyakorlott íróknak egyaránt szükségük lehet rokonértelmű szavakra, én nap mint nap igénybe veszem ezt a honlapot, mindenkinek ajánlom!

Te milyen alkalmazásokat/oldalakat szoktál használni, melyek elősegítik az alkotást? Tudtam segíteni? Esetleg használod az általam felsoroltakat?
Remélem úgy telik a nyarad, ahogy szeretted volna,
Bia

2014. július 9., szerda

Az Adriai-tenger hullámain

Kedves olvasóim!

Otthon, édes otthon.

Nagyon élveztem a nyaralást, a társaság összetételének bizarrsága ellenére, mégis örömteli volt a hazatérés. Főleg, mivel itthonról sokkal könnyebb blogot vezetni, nehéz volt még ezt is beletuszkolni a napirendembe, bár úgy-ahogy sikerült. Rengeteg emlékkel gazdagodtam, szóval úgy döntöttem, hogy néhány fotóval illusztrálom a történéseket, hasonló módon, mint az osztálykirándulás után.
Szinte mindenfelé ugyanaz a táj tárult elénk, a mélykék színekben úszó sós víz, és a fákkal pettyezett hegyek, néhol pedig a vörös cserepű házacskák, viszont mégis megvolt minden helynek a varázsa, ráadásul rengeteget fagyiztunk (kétszer akkora gombócokat pakolnak rá a tölcsérre, mint itthon), ami még a legelhagyatottabb, legromosabb várost is széppé tette.

Egy pinduri sziget a víztömeg közepén.

Jennifer E. Smith regénye (hamarosan érkezik az ajánló).

A horvát nemzeti lobogó.

Gyönyörű kilátás a dombtetőről.

Nyammm.

Hídról fotózva.

Elmosódott és túlszerkesztett, de festményként megállná a helyét.

Világítótorony a szigeten.

Madarak csücsülnek a zátonyon.

A végtelen tenger.

Csobbantunk.

Csak egyszer jutottunk el étterembe, de akkor nagyon.

Motorcsónakot vezettem, rákot habzsoltam, kellemeseket kacarásztam és kiolvastam egy kiváló regényt, szóval összességében jól mulattam.

Remélem, hogy Neked is csodásan telik a szünidő, további nagyszerű nyarat kívánok,
Bia

2014. július 5., szombat

Díjak

Kedves olvasók!
Ma két díjjal érkeztem, melyeknek nagyon megörültem, hiszen ezek az oldal első elismerései. Hálás köszönetem, lányok!


Az elsőt az egyetlen Mireya Deschanelnek köszönhetem, ezúton pedig buzdítok mindenkit, hogy nézzen be hozzá, hiszen hamarosan fantasztikus tartalommal fogja megtölteni az oldalát.

A másodikat pedig Lucy ítélte nekem, ki egy egészen pompás, különleges alapötletű történetet vezet, mindenképp tekintsetek be!

Szabályok:
1. Írj 11 dolgot magadról!
2. Válaszolj a küldő által írt kérdésekre!
3. Írj 11 kérdést!
4. Küldd tovább 11 embernek!

11 dolog rólam:
1. Egy általam irányított országban a Milka csoki lenne a fizetőeszköz.
2. Gondolj az általad ismert legdöntésképtelenebb emberre, emeld a négyzetre, így kapsz meg engem.
3. A nyár szó nálam összefolyik az alvás szóval.
4. Jennifer E. Smith a kedvenc íróm.
5. Most is épp a harmadik regénye miatt rágom a körmöm.
6. Szokásom beleszeretni egy könyv férfi főszereplőjébe.
7. Szeretem a levendula illatát.
8. Szívesen bejárnám az egész világot, minden szegletét alaposan megvizsgálnám.
9. Egy nyaralás után a telefonom mindig roskadásig van fotókkal.
10. Gyűlölök hajat mosni.
11. Kaptam ma egy bögrét, melyen Barney Stinson virít.

Válaszok Mireya kérdéseire:
1. Mi volt a kedvenc meséd kiskorodban?
Nem emlékszem konkrét kedvenc mesére. Szerettem a Grimm meséket, Hans Christian Andersen műveit, melyeket rajzfilmmé alakítottak és hétvégente adták, nagymamámmal mindig ez volt az egyik közös program, ha nála töltöttem a nyarat. Természetesen a Disney mesék sem maradhattam ki a gyerekkoromból, én is igazi hercegnő akartam lenni.
2. Mi az, ami motivál a blogírásra?
Szeretek megteremteni egy világot a fejemben, ahol semmi sem szab határt a képzeletemnek - ezért írok. Ugyanakkor a blogvilág szeretete, az olvasóim támogatása az, ami még motiváló hatású.
3. Mikor kezdtél el blogot írni?
Pontosan? 2013. február 22-én.
4. Játszol valamilyen hangszeren? Ha igen, mely hangszeren (hangszereken)?
Tíz évesen tanultam furulyázni, de ma már képtelen lennék megszólaltatni.
5. Szeretsz utazni?
Nagyon szeretek, az új emberek, ételek, kultúrák megismerése mindig is vonzott, bár ritkán jutok messzebb az Adriai-tengernél.
6. Ki a kedvenc előadód?
Nagyon sokan vannak, bűn lenne mindet felsorolni.
7. Mely sztár mellett tudnád elképzelni az életedet?
Ha szerelmi kapcsolatra gondoltál, akkor biztosan egy színész lenne, Channing Tatum vagy Simon Baker. Viszont ha baráti viszony is szóba jöhet, akkor mindenképp Tyler Oakley. ♥
8. Mivel szeretnél foglalkozni egyetem/középiskola után?
Írással, ezen belül pedig bármi szóba jöhet, kezdve az újsággal, egészen a forgatókönyvig. A többi már a sors dolga.
9. Van-e olyan zeneszám, amit ha meghallasz az első szerelmed jut eszedbe?
Nem vagyok benne száz százalékig biztos, hogy voltam már szerelmes, ezért inkább nem adnék erre választ.
10. Mi az, amit először megnézel egy ismeretlen emberen?
Nem tudom miért, azt sem, hogy ez miféle jelentést hordoz, de az idegeneknek elsőként mindig az arcát vizsgálom meg.
11. Hol tudnád elképzelni az életedet? Magyarországon vagy külföldön?
Nehéz elképzelni magam külföldön, mégis ez a vágyam.

Válaszok Lucy kérdéseire:
1. Mit gondolsz, milyen egy jó blog?
Egyedi, ötletes, kitartó írójú, humoros, felemelő.
2. Mi a kedvenc sportod, és miért az?
Ezen el kellett gondolkodnom, de szerintem a tenisz az, bár még sosem játszottam élőben, mégis imádom nézni.
3. Nézed a foci VB-t? Ha igen miért? Ha nem, akkor miért nem?
Nem ülöm végig a meccseket, de gyakran látok foszlányokat belőlük. Nem köt le igazán, bár focizni tesiórán mindig is nagyon szerettem.
4. Ha kérsz, akkor miért kérsz kritikát a blogodról?
Szeretném megismerni olyanok véleményét is, akik nem tartoznak az olvasóim közé. Abban reménykedem, hogy olyat tudnak ajánlani, amivel javíthatok az oldalam színvonalán.
5. Hány évesnek érzed magad?
Pontosan annyinak, amennyi vagyok.
6. Mik a terveid a nyár hátralévő részére?
Épp külföldön vagyok, egy hét múlva pedig egy számomra (majdnem) teljesen új fővárost fogok megismerni, utána szeretném behozni a lemaradásomat blogolvasás terén, valamint mindenképp be kell fejeznem a következő történetem pötyögését, ezen kívül szeretném kipihenni magam a gimnázium előtt, arról nem is beszélve, hogy még egy gólyatábor is vár rám.
7. Hol, és milyen élethelyzetben tudod magad elképzelni 20 év múlva?
Húsz év múlva egészen pontosan harmincnégy éves, hat hónapos és négy hetes leszek, ekkor már szeretnék családanya lenni, valamint sikeres a munkám terén.
8. Mit gondolsz azokról a filmekről melyeket könyvek alapján csinálnak? (Miért jó? Miért rossz?)
Véleményem szerint egy olvasó számára akkor lehet igazán jó egy könyvadaptáció, ha sorosan követi az eredeti művet.
9. Szereted a baglyokat?
Még nem sikerült szoros barátságot kötnöm velük.
10. Ha visszamehetnél az időben, akkor mit csinálnál másképpen az eddigi életedből?
Nem hagynék bizonyos embereket kisétálni az életemből, szorosan beléjük kapaszkodnék és nem engedném el őket - főleg, ha nem önszántukból távoztak.

11. Mit gondolsz a kecskékről?
Finom a tejük.

Kérdéseim:
1. Miről szólna egy általad írt könyv?
2. Melyik könyvet és melyik személyt vinnéd magaddal egy lakatlan szigetre? Miért?
3. Milyen színű a szobád fala? Változtatnál rajta?
4. Gondolkodtál már azon, hogy hány gyereket szeretnél? Ha igen, akkor hányat?
5. Mi a bakancslistád első pontja, amit mindenképp szeretnél megcsinálni ebben az életben?
6. Hiszel a természetfeletti lényekben, képességekben?
7. Mik a terveid a nyár hátralevő részére?
8. Mit szeretsz jobban, fürdeni vagy zuhanyozni? Miért?
9. Miről szólt a legutóbbi álmod, amire emlékszel?
10. Mit mutatnál meg először egy tizenhetedik századból érkezett személynek?
11. Milyen különleges képességet választanál?

Akiknek küldöm:

2014. július 1., kedd

Kilépés

Kedves olvasóim!
Legújabb cikksorozatom már szinte az oldal nyitása óta tervben van, a modulsáv bemutatkozó részében is ott szerepel a blogspotos probléma kifejezés, így hát úgy döntöttem, hogy a mai napon közzéteszem a Blogger vagyok, ments ki innen! fantázianevet viselő sorozat első bejegyzését.
A minap elgondolkodtam azon, hogy vajon mikor jön el az a pillanat egy hivatásos, sok éve itt ragadt bloggerina életében, mikor egyszerűen kijelenti, hogy Adiós muchachos, és elhagyja ezt a virtuális közösséget. Nem arra gondolok, mikor egy besokallt kezdő írócsíra a kevés olvasó láttán, vagy a lelkesedése alábbhagyása után törli a blogját és éli tovább az életét, hanem mikor valaki éveket áldoz bele abba, hogy kommunikáljon az olvasóival, megírja a fejezeteket, megszerkeszti a fejléceket, van mögötte öt történetes oldal, három neves design blogon munkálkodott már, megírt ezer meg ezer kritikát, cikket, ajánlót. Mikor jön el az a pillanat, mikor elbúcsúzik?
Hülye kérdés, hiszen akik olvassák ezt, még minden bizonnyal szerves tagjai a kolóniának, akik pedig esetleg meglépték már ezt, nem tudnak nekem felelni. Úgyhogy gyertek, gondoljunk bele együtt!
Tizennégy éves vagyok, másfél éve tengetem már itt a napjaimat, mégsem érzem úgy, hogy valaha ki tudnék szállni. Persze nem tervezek nyolcvanévesen is fejezeteket pingálni az internetre, de amikor a jövőre gondolok, magam mellé képzelem a blogomat is. Az életem egyik legfontosabb része, szánalmas módon általában a család és - rendes iskolaidőben - a tanulás után ez az első számú dolog.
Van ehhez valamiféle korhatár? Eljön az a pillanat, mikor már csak félve említjük meg, hogy hány évesek vagyunk, mert ennyi idősen a legtöbbek már családot alapítottak? Vagy ha például sikerül befutnunk íróként, azzal búcsúzunk, hogy keressenek a könyvesboltokban? A beszédeinkben pedig majd megemlítjük, hogy a blogspot volt az első löket? Meg, hogy az ilyen és olyan nevű felhasználók segítettek abban, hogy eljussunk idáig? Abszurdnak tűnik, mégis meggyőződésem, hogy mi, akik ma még kósza bejegyzéseket pötyögünk a klaviatúrán, egy napon majd a saját könyvünk borítójával fogunk fényképezkedni - legyen szó terjedelmes regényről, életutat bemutató önéletrajzról vagy bármi másról.
Leginkább a miértje érdekel. Mi vezet arra, hogy felmondjunk? A tény, hogy letettünk valamit az asztalra? A kiöregedés gondolata? A továbblépés? Vágy valami új után? Belefáradás, megunás? Megannyi kérdés...
Szerintem, ha én egyszer itt hagynám a blogvilágot, az azért lehetne, mert úgy érezném, hogy már nem tudok többet kihozni belőle. Megtettem mindent, amit szerettem volna, a létező összes dolgot cikkbe foglaltam már, történeteket körmöltem, és cseréket csináltam. Mégis, valahogy nem látom az alagút végét, mintha ez egy útvesztő lenne, melyből nincs, és nem is szeretném, hogy legyen kiút.
Izgatottan várom a véleményedet, akár tapasztalt, sokat látott íróról van szó, akár egy nemrég idecsöppent leányzóról, hiszen ez a kétféle szemszög sok mindenre választ adhat.
Szeretettel és köszönettel,
  - hiszen elértük a negyven rendszeres olvasót ♥ -
Bia