Erőltetett menet

Drágáim!

(valaki árulja el nekem, hogy ezt miért igazítottam jobbra...)

Nem tudom eldönteni, hogy ez most tulajdonképpen ajánló vagy cikk, úgyhogy inkább maradjunk abban, hogy bejegyzés.

Azt tudni kell szerény személyemről, hogy oda meg vissza vagyok az irodalomért, írni történetet szeretek, olvasni és szavalni pedig verseket. Sokáig úgy véltem, hogy nincsen kedvenc költőm, mindegyikben van valami különlegesség, így nyolcadikra viszont világossá vált számomra, hogy Radnóti mennyire csodálatos, így ő érdemelte ki ezt a helyet. Egyrészt a második világháború - a szörnyűségei és a történelemutálatom ellenére, ami leginkább a tanárnak köszönhető - őszintén megfogott, mivel az egész szerintem roppant érdekes, és annyit foglalkoztunk vele, hogy igazi tudornak érzem magam. Így Radnóti életútja és versei is belopták magukat a szívembe, felesége, Gyarmati Fanni pedig igazi hab a tortán, a maga hűségével és elképesztően hosszú életével.

Versei közül eddig szám szerint kettőt sikerült memorizálnom, egyiket órára, másikat pedig egy gálaműsorra, azonban abból végül Karinthy lett és Tanár úr kérem. Viszont az Erőltetett menet-et sikerült közönség előtt - tanárom és tizenöt osztálytársam, feltéve, ha senki sem hiányzott aznap - előadnom, előző nap éjfélig azt tanultam, pedig nem szoktam hétköznap ilyen sokáig fent lenni.

[fun fact: a facebook profilképem is ennek olvasgatása közben készült, annak ellenére, hogy nem rajongok a közösségi oldalért]

Nem szeretnék sokat hablatyolni róla, a költemény szerintem magáért beszél - drasztikus hangvétele ellenére -, igazi szavalói paradicsom.

Radnóti Miklós: Erőltetett menet

                                           Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,

                                           s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,

                                           de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,

                                           s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,

                                           s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,

                                           hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.

                                           Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok

                                           fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,

                                           hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,

                                           és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.

                                           Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom

                                           mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;

                                           ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán

                                           a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,

                                           s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,

                                           a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,

                                           és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,

                                           s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -

                                           de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!

                                           Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

Nektek, hogy tetszik? Van kedvenc költőtök, versetek?

Mindenkinek szép estét,

Bia