Boldog fél születésnapot!

Hat hónap.

77 feliratkozó.

69 bejegyzés.

13500+ oldalmegjelenítés.

...és megszámlálhatatlan mennyiségű szeretet.

Köszönöm nektek az elmúlt fél évet, köszönöm ezt az oldalt, mely kinőtte önmagát és eredeti rendeltetését, köszönöm, hogy partnerek vagytok az oldal fejlesztésében, a témák megvitatásában. Köszönöm, hogy vagytok nekem!

Ui.: holnap újabb fotósorozattal érkezem!

Élvezzétek ki a szünet hátralevő napjait,

Bia

Jobb a szerelmi bánat...

Kedves olvasók!

Igen, jól látjátok, beköszöntött az ősz a TTJ-n, hiszen lassanként az időjárás odakint hűvösebbre vált, egyre több levél hullik a harmatos fűbe, bár délutánonként a Föld ellipszis alakú pályájának egyik gyújtópontja (földrajz...) utat tör magának és megáld minket némi napsütéssel. MissMe érdeme ez a mestermű, amit hálásan köszönök neki, remek munkát végzett, ahogy azt az eddigi visszajelzések is mutatják. Hatalmas ölelés érte! ♥

Őszintén remélem, hogy ti a szerencsésebbek közé tartoztok, akiknek nem kellett szombaton is iskolába mennie, mivel nekem ez az egész hétvégémet felborította. Nem a tanítással volt a baj, hiszen pénteken egyáltalán nem volt pénteki hangulatom, boldogan mentem be másnap, viszont arra nem számítottam, hogy négyig iskolaszépítés lesz, utána pedig a barátnőimmel megnéztük a Tróját (ami három és fél órát vett igénybe, tekintve, hogy egyikük folyton visszatekerte, ha valamit nem hallott tisztán, mert esetleg belekotyogtunk), így tízre értem haza, aminek az lett a következménye, hogy egykor aludtam el, majd reggel a kutya felpiszkált fél nyolckor, ezek után pedig a tanulással voltam elfoglalva, ahogyan ma is, jelenleg az Odüsszeia tetszőlegesen választott tizenöt sorát tanulom. Tehát ahogy azt már említettem, amint lesz elég időm, minden levélre és megjegyzésre válaszolni fogok, ismerhettek már ennyire, csakhogy összecsapott sorokat nem szeretnék kiadni a kezeim közül, azt azonban nem tudtam megállni, hogy ne vessen papírra a gondolataimat. Úgyhogy íme:

Néhány rövidke percre vonatkoztassunk el attól, hogy maholnap tizenöt éves leszek, valamint attól is, hogy a többség szerint amíg valaki nem ér el egy bizonyos kort, addig ne is gondoljon az ellenkező nem egyedére potenciális párként. Azonban nem kell aggódnotok, nem a szerelemről szeretnék papolni nektek, hiszen ezen a téren nem vagyok tapasztaltnak nevezhető. [Bár azt azért megjegyzem, hogy az egyik kedvenc vloggerem a minap így magyarázta ezt a jelenséget: a szerelem az, mikor úgy érzed szerelmes vagy. Ott a pont...]

Az utóbbi héten sokféle dolgot tanultam magamról, érdekes utazást tettem saját magamban, ahogy a szünetekben kifelé tekintgettem a teremből, egyik évfolyamtársamat kutatva. Viszont a legfontosabb tanulsága az elmúlt hét napnak mégis az, hogy minden sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki őszinte volna. Hiszen gondoljunk csak bele: mennyi felesleges idegeskedést és elpazarolt időt spórolnánk meg azzal, ha előzetes megfontolás nélkül kiböknénk, hogy mit is érzünk valójában. Persze, senki sem vágyik elutasításra, vagy a vallomás után bekövetkező kínos jelenetekre, helyzetekre, viszont akkor hadd tegyem fel a kérdést, hogy az állandó belső harcok, a bizonytalan szenvedés jobb? Mert ha az ember gyereke érdeklődni kezd valaki iránt, a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy vajon ez egy viszonzott érzés-e, esetleg halott ügy. Azzal pedig, hogy megtorpannánk kiszemeltünk előtt és a szemébe mondanánk, hogy igenis kedveljük, azzal mindezt el lehetne kerülni. Ehelyett viszont minden egyes eszmecserét újra és újra kielemzünk, túlgondoljuk, túlreagáljuk ismerősünk minden megnyilvánulását, belemagyarázzuk a lehetetlent is, a nyilvánvaló felett pedig elsiklunk. Miért, kérdem én miért? Ha beismernénk érzéseinket - elsősorban magunknak, utána pedig a másiknak - rögtön választ kapnánk a kérdéseinkre: kiderülne, hogy érdemes-e kitartanunk a személy mellett, esetleg jobban járunk, ha elengedjük. Amúgy sem vagyok jó abban, hogy elrejtsem az érzéseimet, így az esetek nagy százalékában teljesen nyilvánvaló a viselkedésem. Egyébként pedig ez nem csak a páros kapcsolatokra igaz, hiszen az élet minden terén fontos, hogy őszinték legyünk társainkhoz. Viszont ki tudja... talán ettől a titokzatosságtól lesz izgalmas az élet. Elvégre...

Jobb a szerelmi bánat, mint a bánat szerelem nélkül.

Nem tervezek ehhez hasonló bejegyzéseket, csupán úgy éreztem, hogy ki kell adnom magamból a fentebbi sorokat.
Mi a véleményed? Inkább hanyagoljam az effajta írásokat ezen az oldalon, vagy tudtál azonosulni a gondolataimmal?

Legyen csodás, sikerekben gazdag hetetek,

Bia

Nagy pillanatok

Kedves olvasók!

Először is hadd jegyezzem meg, hogy minden megjegyzésre és emailre válaszolt fogok adni, csakhogy ez a hét egyelőre kész káosz számomra - bejegyzést viszont mindenképp szerettem volna hozni -, ráadásul nem is a tanulás miatt, sokkal inkább magánügyileg. Nagy esély van rá, hogy huzamosabb ideig nem fogok találkozni az unokatestvéreimmel (ezalatt pedig hosszú éveket értek), valamint gigantikus változások kopogtatnak az ajtón, ami a lakhelyünket illeti, a fiúkat pedig már meg sem említem... viszont semmi sem ronthatja el a kedvem, elvégre minden nap boldogan kelek, boldogan fekszem, hiszen fantasztikus iskolába járok, fantasztikus emberekkel, tavaly ilyenkor pedig minden vágyam csakis ez volt. Ezért, és sok más ok miatt is úgy döntöttem, hogy az élet olyan - pozitív - pillanatairól írok listát, melyeket biztosan nem fogok elfelejteni, akárhány év telik el.

1. Felvettek!

Ez a pont azt a mozzanatot hívatott megörökíteni, mikor megláttam a hosszú számkódomat a kiszemelt gimnázium ideiglenes listájának hatodik helyén.

2. És első helyezett lett...

Megszámlálhatatlan mennyiségű szavalóversenyen megfordultam már, bár tény és való, hogy nem mindről távoztam oklevéllel a kezemben. Viszont azt hiszem, hogy kettő emelkedik ki igazán, az egyik harmadikos koromból, a másik hetedikből. Előttem van a kép, ahogyan nyolc-kilenc évesen bekopogtatok a tanáriba, hogy közöljem a felkészítőtanárommal a jó hírt.

3. Koszorúslány

A nagynéném esküvője egy volt azon élmények közül, melyeket ott, megélve nem igazán fogtam fel, inkább csak visszagondolva eszmélek rá, hogy mennyire csodás volt. Egy gyönyörű májusi esküvőn lehettem koszorúslány, öt évvel ezelőtt, viszont ami különösen meséssé tette a szertartást az maga a nagynéném, valamint a választottja volt, akit kezdettől fogva imádok.

4. Anyu, azon csússzunk le!

Ötévesen bátrabb voltam, mint most. Egy olaszországi csúszdaparkban rávettem szülőmet, hogy a legnagyobb méretűre üljön fel velem, aminek az lett a vége, hogy még így, csaknem tíz évvel később is azon nevetünk, mikor édesanyám megpördült és háttal csapódott a vízbe.

5. Kész!

A második, később blogon publikált történetemet egészen pontosan a tavalyi év június 24-étől augusztus 28-áig irkáltam, ezzel pedig mindkét kitűzött célomat elértem: befejeztem még a nyáron, valamint sikerült száz részt produkálnom.

6. Ballag már a vén diák...

Ez a felsoroltak közül a legfrissebb élmény, viszont kétlem, hogy az évek alatt halványulni fog azon szombat délelőtt emléke. Milliónyi ok miatt voltam felhőtlenül boldog, viszont ez nem tartalmazza azt a tényt, hogy otthagyhattam szeretett iskolám, hiszen amiatt volt elkeserítő az a júniusi nap. Csakhogy a családom különböző tagjainak együtt látása, a csokrok és lufik, imádott magyartanárom könnyei valamint a búcsúbeszéd felolvasása olyan extázist idézett elő bennem, hogy még a a szokásosnál is szélesebb vigyor csücsült a képemen.

Arra buzdítalak titeket, hogy írjatok egy hasonló listát, hiszen ha az ember ezt egy-egy rosszabb napján előveszi és átolvassa, újra átélheti mindezt, ezáltal jobb kedvre derülhet.

Még ha nehéz is választani, mi volt eddigi életed legelképesztőbb élménye, pillanata?

Aludjatok jól,

Bia

Gólyahét: péntek

Kedves olvasók!

Őszintén remélem, hogy nem nehezteltek rám amiatt, hogy nem tegnap tettem közzé ezt a bejegyzést. Semmiképp sem szerettem volna összecsapni, ledarálni, hiszen a leginkább ezt a napot élveztem a héten.
Elsőként próbát tartottunk a színpadon, aminek az volt az előnye, hogy láthattuk a másik két osztály produkcióját, így fel voltunk készülve az esetleges leégésre. Viszont a tényleges színpadra lépés előtt még székeket kellett pakolnunk, plusz volt egy kosárbemutató is. Nem tudtuk igazán, hogy ezalatt mit kell érteni, arra viszont nem számítottunk, hogy három srác kosárlabdával a kezében fog táncolni. A break stílust képviselték, eszméletlenek voltak, olykor-olykor komolyan leesett az állam tőlük, ami pedig csak még élvezhetőbbé tette az egészet az volt, hogy egyértelmű volt a közönség számára is, hogy ők is élvezik. Bevallom, felemelő élmény olyanokat látni, akik tényleg jól érzik magukat a bőrükben munka közben!
Ezután elsőként az ötödikesek táncai következtek (jókat mulattunk rajtuk, ügyesek voltak és humorosak), majd az a és b osztályok, akik szintén taroltak, viszont a próbákhoz képest véleményem szerint összeszedtük magunkat. Michael Jackson Beat It című számára kellett koreográfiát kreálnunk, így a másik két osztályhoz képest jól jártunk, nekik olyan nóták jutottak, melyekre nehezebb mozogni. Ezután egy bűvész következett, aki őszintén szólva nem volt a legprofibb (igaz, engem csak Dynamo tud lenyűgözni, mert aki átsétál a Temzén, azelőtt leborulok), ráadásul a humora sem volt az igazi, viszont éppen ezek miatt szórakoztunk olyan jól az előadásán.
A sportnap is kezdetét vette, mi a barátnőimmel röplabdára iratkoztunk fel, ami öngyilkosság volt, tekintve, hogy semmi tehetségem nincs ehhez a labdajátékhoz, végül azonban egész jól elvoltunk, a tanár-diák mérkőzéseket figyelemmel kísértük, valamint mikor éppen nem kellett játszanunk, az udvaron biztattuk az osztályunk fiútagjait a focin.
Az ötödikesek gólyabálját a közellakók - ilyen vagyok én is - arra használták fel, hogy otthon rendbe szedjék magukat, majd ötre kellett visszaérnünk a suliba a saját avatásunkra. Nos, én sokkal brutálisabbra számítottam, és abból, amit az egyik tizedikes lány mesélt, ha a pedagógusoknak nem lenne beleszólásuk, sokkal brutálisabb is lett volna. Legalább öt szűrőn kell átesnie egy feladatnak, mire az az igazgatóhoz kerül, így a kínosabbaknak esélyük sincs, amivel bár mi jól jártunk, azért biztosan fergeteges lett volna a durvább verzió is. Így leginkább különféle csoportos játékok zajlottak a színpadon, nekünk például az egyik osztálytársammal az volt a feladatunk, hogy árnyékok alapján ismerjük fel újdonsült ismerőseinket, ez pedig csak azért nem okozott problémát, mert jellegzetes magasságú és copfú egyéneket választottak. Végül esküdnünk kellett, az igazán humoros volt, nekem tetszett, így mostantól gyorsan meg kell írnom a házit, hogy még jusson idő a tizedikesekére is... megesküdtem!
A diszkó eleinte lapos volt és unalmas, tulajdonképpen senki sem élvezte, viszont isteni sütiket lehetett kapni a büfévé alakított énekteremben (melynek padjait végül ingyenkajáért cserébe visszarendeztük). Majd ahogy megérkeztek az ismertebbnek nevezhető dalok, úgy a hangulat is egyre fantasztikusabbá vált, végül pedig igazi partiarcokhoz méltóan élveztük a zene varázsát - no meg az édességeket és a csocsót. Az már másik kérdés, hogy ennek köszönhetően nem vagyok túl kipihent, későn feküdtem le, ma viszont korán kellett kelnem, mert családos osztálykirándulás volt, ami annyit tesz, hogy minden diák pereputtyostul érkezett.
Nos, ez volt Bia Joy gólyahete, remélem élveztétek a közvetítést! Ne féljetek megosztani véleményeiteket, észrevételeiteket!
Neked hogyan telt a pénteked? Jól érezted magad ezen a héten?

További kellemes hétvégét kívánok,

Bia

Kis csúszás

Kedves olvasók!

Elnézéseteket kérem, de most értem haza a gólyabál utáni buliról és semmiképp sem szeretnék összecsapott munkát kiadni a kezeim közül, ezért már nem állok neki a mai nap ecsetelésének. Holnap viszont mindenképp megírom és közzé is teszem, csodás lezárása volt ez a gólyahétnek! Remélem megértitek ezt, sajnálom, de mindenképp a pénteki naphoz méltó irományt szeretnék elétek tárni.

Legyen kellemes hétvégétek,

Bia

Gólyahét: csütörtök

Kedves olvasók!

Az eddigi hétnek szerintem ez volt a legjobb napja, és nem feltétlenül a gólyahét szempontjából, közrejátszottak az órák és az ebédlői társaság is. Jól szórakoztam!

Ma jelháború folyt a kilencedikesek között, ami tulajdonképpen számháború, csak szám helyett egy kombinációt kaptunk a hátunkra - melyet a többi osztály tanulóinak le kellett olvasnia -, az enyém például ez volt:

DIF △ 453

Így a mi évfolyamunk falnak vetett háttal, vagy egymásba kapaszkodva cselesen közlekedett a folyosón, ami jócskán megnehezítette a járkálást. A b osztály brillírozott, rengeteg jelet leolvastak, az enyémet például az elsők között, így a nap további részében teljes nyugalommal sétálgattam, hiszen abban a hitben éltem, hogy már úgyis mindegy. Mire délután kiderült, hogy TIF △ 483-nak hittek, így tulajdonképpen nyertesként kerültem ki a csatából. Azonban  voltak mókás helyzetek, az egyik fiú osztálytársam például hanyatt vágta magát az ajtóban, mikor megpillantotta a benyomulni készülő ellenségeket, így konkrétan be kellett húznunk a terembe.
A másik feladat már előzetes felkészülést igényelt volna. A hangsúly itt a segédigén van, ugyanis egy legalább tizennégy soros humoros verset kellett volna írnunk az osztályról, amiről valahogy mindannyian megfeledkeztünk, a harmadik szünet elején, rajzóra után pedig csak álltunk, hogy na most mi lesz... Mindkét előttünk felvonuló osztály képviselője csodás költeményt olvasott fel, jókat nevettünk rajtuk, mi pedig kiálltunk egy öt perc alatt összerittyentett szösszenettel, ráadásul a technika is ellenünk fordult, a mikrofon nem igazán akart működni.
Mindezek ellenére úgy érezem, hogy sikeres hetet zártunk, bár a java még hátravan. Holnap délelőtt bár tanítás nem lesz, sportnapot tartunk, utána pedig az ötödikesek majd a mi gólyabálunk következik - alig várom, biztos röhejes feladatok lesznek! -, végezetül pedig diszkó várható a színpadnál.
Azt hiszem nyereményként könyvelhetjük el, hogy a feladatok összehozták az osztályt, valamint sikerült összeismerkednünk a tizedikesekkel, akik egyébként mulatságosak és barátságosak.
Játszottál már számháborút? Volt már hasonló, versíró feladat az iskoládban? Próbálkoztál már versírással?

Holnap jelentkezem utoljára gólyaheti bejegyzéssel, addig is kellemes pénteket kívánok,

Bia

Gólyahét: szerda

Kedves olvasók!

Ma később értem haza, némettanárnál voltam, hiszen ich bin Schülerin, ezért csak mostanra jutottam el odáig, hogy ismertessem veletek a mai nap eseményeit. Valószínűleg holnap is ez lesz a helyzet, ugyanis fél év kihagyás után - a felvételi miatt januárban abbahagytam a táncot, ami egyébként száz százalékig megérte, elvégre bekerültem oda, ahova szerettem volna - ismét elkezdek rendszeresen sportolni. Már alig várom, világéletemben teniszezni szerettem volna, és most végre van lehetőségem kipróbálni!

A szerdai feladat előnye nálunk az egyenlő nemi megoszlás, hisz tizennégy fiúból és tizennégy lányból áll az osztály, viszont az egyik srác hiányzott, így végül egyikünk magára maradt. Az volt a kötelességünk, hogy az előző nap megkapott beosztás alapján a párok a folyosón kézen fogva közlekedjenek - természetesen felmentést ad ez alól ha más teremben lesz órájuk, valamint a mosdóhasználat is. Érdekes látványt nyújthattunk, ahogy párosával vonultunk a büféhez, persze csoportosan, hisz tömegben kevésbé kellemetlen. A párommal egész jókat szórakoztunk, bár ha nem volt muszáj, azzal cseleztük ki a feladatot, hogy a teremben maradtunk, ez egészen a harmadik óráig működött, addig nem volt szükség különösebb mozgásra. Bár az is igaz, hogy a tizedikesek sem vették komolyan a dolgot, nem szóltak meg, mikor a szekrénykulcsom miatt egymagamban rohangáltam a folyosón.

Reggel kaptunk egy kérdéssort, kvíz címszó alatt. Én naivan azt hittem, hogy ez az észről fog szólni, mennyi a paradicsom víztartalma és társai, azonban kiderült, hogy korántsem, nagy részük az iskolára és a tizedikesekre vonatkozott. Néhány példát szeretnék felhozni, hogy értsétek mire gondolok.

Melyik tizedikes kapott egyszer karácsonyra alsógatyát?

Hány kupa van kiállítva az első emeleten?

Melyik tanár kedvenc virága az orchidea?

A három deguból már csak egy van életben. Mi történt a másik kettővel?

Faggattuk a tanárokat, a diákokat, végül az egyik tizedikes főszervező megszánt minket és mondván, hogy az a osztálynak is segített egy keveset, szívesen rávezet minket a hiányzó válaszokra. Így végül sikerült megbirkóznunk a szerdai küldetések második felével is.

Te mennyit tudsz az iskoládról és annak osztályairól?

Legyen további szép estétek,

Bia