Kedves olvasók!
Sosem gondoltam, hogy ehhez hasonló cikket fogok firkantani,
hiszen filmőrültségemnek – és lustaságomnak – hála, általában az adaptációkat
részesítettem előnyben, a könyvek után nem érdeklődtem különösebben. Kamaszkorom
előtt rengeteget olvastam, faltam a különböző regényeket, ám az utóbbi pár
évben inkább az írás által foglalkoztam irodalommal. Azonban Jennifer E. Smith
és John Green ismét megszeretették velem a papírra vetett művészetet, így
körülbelül egy éve ismét rendszeresen olvasgattam. A könyv kontra film csatát
nálam az utóbbi író indította el, mivel miután kisírtam a szemeimet a
Csillagainkban a hibán, azonnal el akartam olvasni – angolul. Édesanyám egyik
barátnője Angliában él, így általa sikerült megszereznem és ismét újabb adag
könnyeket szentelnem a történetnek. Ám adaptáció szempontjából véleményem
szerint kifejezetten jól valósították meg – vagy talán csak azért éreztem így,
mert a filmet láttam előbb?
Néhány hónapja olvastam el a Papírvárosokat (szintén
angolul), mely levett a lábamról, így már alig vártam, hogy az filmváltozatot
is megtekinthessem, azonban a trailer kicsit gyanús volt számomra.
SPOILER KEZDETE
[kijelölve megtekinthetitek]
Hiszen az öltönyben vadul tomboló, látszólag a promon részt
vevő Quentin nem szerepelt a könyvben, kitartását méginkább erősítette az, hogy
nem volt hajlandó elmenni a fontos eseményre. Tehát aggódtam, hogy a film
összekuszálja az eseményeket, és legnagyobb sajnálatomra igazam lett. A történet
második fele össze lett préselve, releváns dolgok ki lettek hagyva, a vége
pedig nem stimmelt. Legnagyobb döbbenetemre pedig nem látogatták meg a Sea
World nevezetű helyet sem, pedig kifejezetten fontos része a sztorinak!
SPOILER VÉGE
Tehát a feltételezéseim beigazolódtak, és teljesen
összekavarták az eseményeket, ami felettébb csalódottá tett. Végre megértettem
mit érezhetnek azok, akik veszik a fáradságot és előbb az írott történetnek
esnek neki.
Még egy példával szeretnék élni, ez pedig a Love, Rosie,
mely filmadaptációjának a magyar címe az Ahol a szivárvány véget ér, ezt volt
szerencsém megnézni a családommal fél éve. Barátnőm néhány hete adta kölcsön a
regényt angol nyelven, és bár még mindig nem sikerült átrágnom magam mind az 558
oldalán, az már a legelején kiderült, hogy szinte egy teljesen másik történet
van elmesélve papíron. Azonban így, hogy előbb a filmet tekintettem meg, amely
teljes élményt nyújtott, utána pedig a könyvet olvastam el, ami kiterjesztette ezt
az élményt, nem kellett csalódnom. Így mindkét változatot élvezhettem, nem
bosszankodtam a film nézése közben azon, hogy ez mennyivel másképp történt a
könyvben, valamint olvasás közben élvezhettem, ahogy a már ismert alapsztori kiszélesedik,
kissé megváltozik, néhol eltér attól, amire számítok.
Számomra még egy érv szól emellett a sorrend mellett, ez
pedig a szereplők elképzelése. A Papírvárosok Benje a filmben egy tízéves
kisfiúnak tűnik, ami számomra rontott az élményen, miután én a leírtak szerint
végzős külsővel és vonalakkal képzeltem el. A Love, Rosie-t olvasva azonban
egyértelmű számomra, hogy Alex a szépséges Sam Claflin – bár én csak Finnicknek
hívom, mivel először az Éhezők viadalában találkoztam vele -, Rosie pedig Lily
Collins, így bár olvasás közben nem passzol minden porcikájuk a fejemben, mégis
van egy alapom, amire építkezhetek.
Te hogyan vélekedsz a témáról? Milyen sorrendet részesítesz előnyben és miért? Találkoztál már az általam felhozott regényekkel és filmekkel?
Szeretettel,
Bia ♥
Kedves Bia Joy,
VálaszTörlésnem tudom letenni a voksom egyik sorrend mellett sem. Számomra mindegy, melyik kerül elsőnek terítékre, a film vagy a könyv.
Ha a filmet látom előbb, akkor könnyebb a szereplőket elképzelni miközben olvasom a könyvet. Ha a könyvet olvasom előbb, akkor sokszor csalódás ér a szereplőket tekintve, mert általában máshogy képzelem el őket, mint ahogy a filmben kinéznek. A film még történetileg is csalódás lehet, mert egy két órás filmbe az esetek többségében nem fér bele a teljes sztori, ezért kénytelenek azt lerövidíteni, átalakítani.
A bejegyzésedben említett filmek egyikét sem láttam még, de mindenképp meg fogom őket nézni. Viszont a Csillagainkban a hibát és a Papírvárosokat is elolvastam már. Engem annyira egyik sem fogott meg, az előbbitől kicsit többet vártam, utóbbinak pedig csak a legvége nem tetszett. Maguk a karakterek mindkét műben nagyon tetszettek.
Bent amúgy én is egy kb. 18 éves végzősnek képzeltem el, nem egy kisgyereknek (jó a kisgyerek túlzás, de a képen, amit csatoltál a posztban elég picinek néz ki). :D
Tetszett a bejegyzés, örülök, hogy megírtad. :)
További szép napot,
Amabel