Röhögj az élet képébe!

Kedves olvasók!

Azt hiszem végérvényesen kijelenthetjük, hogy ez a blog nyári blog lesz. Engem tesz a legszomorúbbá, de be kell látnom, ha valami nem megy, és ez most a suli melletti írás. Sajnos képtelen vagyok rá, minden tiszteletem azoké, akiknek megy, de egyszerűen így is ketté áll a fülem minden este, az írás már nem fér bele. Sajnálom, ha valaki csalódott bennem és a blogban, tőlük bocsánatot kérek. Ettől eltekintve viszont ötletekkel felvértezve nézek szembe ezzel a nyárral, remélem minden cikkemre jut majd időm, azonban tapasztalatból inkább nem ígérek semmit.

Az alábbi cikket már régóta terveztem, most pedig végre sikerült megvalósítani, ám itt leszögezném, hogy elsősorban magamnak szól, majd meglátjátok miért.

Életünk során talán minden egyes nap ér minket valamilyen váratlan stresszhelyzet, melyre nem tudunk előre felkészülni, hiszen villámcsapásként ér minket. Ilyen az, mikor első órában egy bejelentetlen dolgozattal találjuk szemben magunkat, vagy mikor egy hosszú nap után lázas kutakodások közepette kiderül, hogy nincs nálunk kulcs, a szülők meg még sehol. Ilyen és ehhez hasonló alkalmakkor hajlamosak vagyunk az idegrohamra, vagy a teljes elkeseredésre. Én például nagyon fel tudom húzni magam a legkisebb dolgokon is, mint például a málnás joghurt hiánya, melynek jóízű elfogyasztására egész nap készültem. Alapvetően kedves, mosolygós egyénnek tartom magam, de ember legyen a talpán, aki hozzám mer szólni, mikor valami nem úgy sül el, ahogy azt én elterveztem. Hozzáteszem, hogy szerintem ezzel nem vagyok egyedül.

Véleményem szerint azonban teljesen másképp kéne hozzáállni az élet olykor kifejezetten szívatós fordulataihoz. Néhány évvel ezelőtt anyukám pár hónapig egy ezeréves kocsival járt, melynek ha becsaptuk az ajtaját, az be is záródott. Így párszor előfordult, hogy bezártuk a kulcsot. Addig nem volt semmi gond, míg ez a ház előtt történt, hiszen kéznél volt a pótkulcs. Ám mikor a város szélén, egy áruház parkolójában sikerült ellehetetlenítenünk az autó mozgásba hozását, az viszonylag kellemetlen, főleg, ha az ember időre megy valahova. De nem pánikoltunk, egyszerűen csak nevettünk. Két órát kellett várnunk az autó mellett ácsorogva a pasasra, aki felpattintotta az ajtót, mi mégis nevettünk az egészen. Hiszen miért is izgultunk volna? Felhívtunk mindenkit, akit kellett, szóltunk, hogy ne várjanak, amúgy pedig nagyon mókás volt különböző felületeket keresni a kocsin, amire ráülhetnénk anélkül, hogy behorpadna.

Tehát ne izguljunk a váratlan dolgozatoknál, csak szedjük össze a gondolatainkat, ha pedig tényleg nem konyítunk az adott anyaghoz, akkor sem dől össze a világ, javítani mindig lehet, még a legkiválóbb tanulóknak is becsúszhat olykor-olykor egy rosszabb jegy. Bedugul a busz egy forgalmasabb útszakaszon? Ha idegeskedsz azzal nem sodrod el az utadból a hosszú kocsisort, helyette inkább találj ki egy frappáns nyitómondatot, mellyel megmosolyogtatod társaidat, mielőtt elnézést kérsz a késésed miatt. Összefutottál egy ismerőssel a szupermarketben, és enyhén szólva nem a legjobb pillanatban talált meg (értsd: #nomakeup, zsíros haj, melegítő)? Kit érdekel mit gondol rólad? Ha többé nem keresi a társaságod, mert ez alapján ítél meg, akkor te jársz jobban. Ha kizárod magad a lakásból, csöngess be az egyik kedves szomszédhoz vagy indulj felfedezőútra a közelben. Hozd ki a legtöbbet az adott helyzetből, mert az élet túl rövid ahhoz, hogy folyton aggódj.

Röhögj az élet képébe!

Hogy tetszett a cikk? Kerültél már hasonló helyzetbe? Hasznosnak találtad a leírtakat? Milyen írásokat látnál szívesen?

Szeretettel,

Bia ♥