Ez hiányzott!

Kedves olvasók!

A legtöbb bejegyzésem egy előzőleg megszületett ötlet alapján készül, olykor-olykor azonban előfordul, hogy mindenféle tervezés nélkül le kell ülnöm, hogy elétek tárhassam pillanatnyi gondolataimat, ez nem is az első ilyen alkalom, emlékezhettek rá, hogy ez korábban is előfordult.

Mióta ismét elkezdődött az iskola, felhőtlenül boldog voltam az üdítő új környezet miatt, valamint az engem körülvevő embereknek hála, jobb társaságot nem is kívánhatnék. Életem eddigi legjobb döntését hoztam meg azzal, hogy azon a bizonyos listán elsőként tüntettem fel a jelenlegi középiskolámat, és bár a gólyatábor előtti éjjelem nem volt a legkönnyebb, végül összeszedtem magam és útra keltem harminc idegen emberrel, és őszintén, jobban nem is sülhetett volna el.

[itt szeretném megjegyezni, hogy őszintén remélem minden idei - akár nyolc-, hat-, esetleg négyosztályos középiskolába, netán egyetemre - felvételiző hasonlóan fog érezni egy év elteltével; sok sikert kívánok mindnyájatoknak!]

Mindezek ellenére viszont úgy éreztem, hogy hiányzik valami. Sosem fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy hiányt szenvednék valamiben, azonban mélyen odabent szeptemberben, sőt, talán már hónapokkal korábban tudtam ezt.

2011 októberétől a tavalyi év decemberéig jártam egy Fashion Dance nevezetű, ötféle műfaj (köztük a modern és a hip-hop) összegyúrásából létrejövő táncórára, heti két alkalommal, január legelejétől azonban kiléptem a felvételire hivatkozva, úgy vélem teljesen jogosan, sőt mi több, szent meggyőződésem, hogy jól is tettem, így sikerült megvalósítanom a céljaimat, ami a továbbtanulást illeti. Szeptemberben megfordult a fejemben az újrakezdés, azonban szerettem volna másféle sportot űzni, ráadásul időm sem engedte, bele kellett rázódnom a gimnázium örökké rohanó forgatagába.

Így november 17-én viszont - miután a más testmozgás rendszeres művelésének terve kudarcba fulladt, melyről sem az edzőm, sem én nem tehetek -, majdnem egy teljes évnyi kihagyás után már nem bírtam tovább magammal, muszáj volt adnom még egy esélyt a táncnak, és meg kell mondjam, hogy maximálisan megérte. Igaz, hogy talán csak hónapok múlva lesz lehetőségem versenyre járni, és van bőven behozandó lemaradás, de kész vagyok megugrani minden egyes elém gördülő akadályt, hisz' ez az a fajta mozgás, melyben otthon érzem magam, melyet élvezek csinálni, nem utolsósorban pedig az edzőt és a csapattársaimat is imádom!

Hazatérve pedig megfogalmazódott bennem néhány fontosnak vélt gondolat, melyeket képtelen vagyok magamban tartani:

Nem kell napi huszonnégy órában keservesen zokogni ahhoz, hogy úgy érezzük valami nincsen rendjén, valami hiányzik. Akár egy életének legboldogabb, legsikeresebb szakaszát élő egyén fejében is megfordulhat, hogy bizony a maradéktalan örömhöz még szüksége van valamire, ilyenkor pedig a múlton érdemes eltöprengenünk: vegyük számba azokat a dolgokat, tevékenységeket, melyek már nem képezik szerves részét életünknek, a maguk idejében viszont igazán, komolyan boldoggá tettek. Valamint a múltra azért van még szükségünk, hogy a korábbi céljainkat, álmainkat újból előkotorjuk agyunk egy elveszettnek hitt zugából. Fél évig rendszeresen futottál, azonban a tanulás miatt felhagytál vele? Mindig is meg akartál tanulni gitáron játszani, de sosem volt rá lehetőséged? Hiányzik már az a barátnőd, akivel hónapok óta nem beszéltél és szeretnéd felhívni? Szeretnél történetet írni, de félsz, hogy nem férne bele az idődbe? Csináld, csináld, csináld! Félreértés ne essék, sok mindenre buzdítalak, de arra semmiképp sem, hogy a tanulmányaid, netán a jövőd rovására menjen a szenvedélyed. Légy ambiciózus, reális és előrelátó! Ne ugorj bele felelőtlenül semmibe, először legyenek meg a kötelező tennivalók, a tanulás és a házimunka, utána pedig tiéd a világ! Az egyetlen másik akadály esetenként az anyagi háttér lehet, viszont hidd el nekem, azzal, hogy a saját és a szüleid baráti körében körbeérdeklődsz (az internetről már nem is beszélve), könnyű szerrel találhatsz oktatót szinte bármire, igazán jutányos áron.

Talán azt gondolhatod, hogy ez közel sem ilyen egyszerű, viszont engedd meg, hogy ellenkezzem. Most, csakis most élsz, most vagy fiatal, és hiszed vagy sem, de pillanatok alatt elrepülnek a gondtalan tinédzseri, fiatal felnőtti évek, és ott találod magad a zord valóéletben. Arról már nem is beszélve, hogy ez az egy dobásod, ez az egy életed van, és ha te igenis franciaórákat akarsz venni, akkor mégis mire vársz? Spórolj, teremtsd elő rá a pénzt, szakíts időt rá, találd meg a megfelelő tanárt, aki mellett jó kezekben érzed magam, és éld az életed, mert bizony senki sem tudhatja, hogy hányszor lesz lehetőséged ekkora kiváltságra! Minden jogod megvan arra, hogy olyan életet élj, amilyet Te elképzeltél.

Egyetértesz velem? Más a véleményed? Felnyitottam a szemed, esetleg haszontalannak vélted a soraimat? Minden véleményre kíváncsi vagyok!

További kellemes hetet kívánok,

Bia