2014. augusztus 14., csütörtök

Top 5 női karakter

Kedves olvasók!
Mindenekelőtt szeretném megemlíteni, hogy a mai naptól kezdve a blog társoldallal büszkélkedhet, Elena Brame oldaláról ezen a lapon olvashattok többet. Ajánlom mindenki figyelmébe a napokban nyílt Iránytűt, valamint annak legelső cikkét!
Már legalább két hete figyelem, ahogyan az általam kedvelt oldalakon ide-oda kering egy játék, mely a Top 5 női karakter nevet viseli. Az a lényege, hogy a megjelöltnek fel kell sorolnia az általa leginkább kedvelt öt női szereplőt, legyen szó akár filmről, sorozatról vagy könyvről. Drága Miss Sunshine volt olyan kedves, és megjutalmazott a lehetőséggel, hogy ismertethessem veletek az általam kreált sorrendet. Mindenképp érdemes benézni blogmagazinjára, hiszen hasznos tippekkel szolgálhat minden bloggerina számára érdekes, egyedi cikkeivel, kritikáival, ajánlóival.
Első körben gratulálnék a megalkotónak, hiszen az ötlet rendkívül különleges, ráadásul rendesen el kellett gondolkodnom rajta. Szívesen látnék egy Top 5 férfi karakter nevezetű játékot is, hiszen ugyanilyen izgalmas feladat lenne azok boncolgatása is.

Ötödik

Név: Talia Aurora Auguszta Ludwiga Wilhelma Agnes Marie Rose, Eufrázia királykisasszonya
Ebből: A Kiss in Time - Csók, pont jókor [könyv]
Alex Flinn regényének női főszereplője meghökkentő karakterfejlődésével vívta ki magának a tiszteletemet. Eleinte a kényes királykisasszony szerepében tetszeleg, akinek elege van már az engedelmességből, majd háromszáz évnyi alvás után megpróbálja ráerőltetni Jackre - aki véletlenszerűen csöppen a mi huszonegyedik századunkból a szunnyadó kastélyba, hogy aztán csókjával felébressze a lányt - szerelmét, hiszen az a végzete, hogy hozzámenjen ahhoz a férfihoz, aki megtöri az átkot, még ha ez egy közember is. Együtt visszakerülnek az általunk ismert világba, ahol Talia megdöbbenve tapasztalja az újabb és újabb meglepetéseket, melyeket ez a hely okoz neki, mégis jól veszi az akadályokat. Majd Jack mellett kiderül, hogy tulajdonképpen szeretetteljes, figyelmes és igazán nem akar rosszat. A fiú egész életét a feje tetejére állítva tesz rendet körülötte.

Negyedik

Név: Teresa Lisbon
Ebből: A mentalista [sorozat]
Bár a címszereplőt alakító Simon Baker sem kis helyet foglal el a szívemben, a mellette lévő női szereplő egyáltalán nem elhanyagolható. Igaz, hogy ragaszkodik a szabályaihoz és előszeretettel dorgálja meg a főhőst, de mégis ő az, aki a saját munkáját veszélyezteti miatta. Bármennyire is szigorú vele, az epizódok során lassan egyértelművé válik, hogy nem csak a nyomozás miatt olyan fontos számára Patrick Jane. Azért szeretem igazán, mert kiváló vezető, ügyesen tereli a csapatát, még akkor is, ha néha a tudta nélkül hajtanak végre titkos akciókat a cél érdekében. Okos és megfontolt, olyan nő, akire érdemes felnézni.

Harmadik

Név: Hazel Grace Lancaster
Ebből: Csillagainkban a hiba [könyv és film]
Hazel karaktere azért fogott meg, mert rendkívül erős fiatal lány. Egy komoly betegség áldozata, mégis keményen állja a sarat, bár vágyik a normális tinédzseri életre. Különösen tetszett, hogy nem adta be azonnal a derekát az első találkozáskor Gusszal, fellépett a cigaretta és a feledés ellen. Szerelmes egy könyvbe, ami csak még szimpatikusabbá teszi őt. Nem vágyik sajnálatra, nem nyavalyog és nem fél - megragadja az oxigénpalackját és átvág az akadályokon.

Második

Név: Bridget Jones
Ebből: Bridget Jones naplója [könyv és film]
Renée Zellweger alakítása fergeteges. Bridget egy reménytelen harmincas nő, aki megfogadja, hogy talál magának egy pasit, miközben lejegyzi életét egy naplóba. Folyton kellemetlen helyzetbe sodorja magát, a rossz időben a rossz dolgot mondja, megbízik egy arra nem méltóban, úgy fut, hogy az egyszerűen utánozhatatlan, mégis ezekkel együtt lesz ő Bridget 'Nyamvadt' Jones, úgy megnevettet, ahogy senki más nem. A szülei a maguk módján mókásak, a barátai igazán páratlanok, ő maga pedig megunhatatlan, hiszen a film mindkét részét már legalább milliószor láttam. Bridget megtanított arra, hogy mindenkinek jár egy boldog vég a sok pofára esés után, valamint arra is, hogy hogyan kell síelni.

Első

Név: Dr. Temperance 'Bones' Brennan
Ebből: Dr. Csont [tévésorozat]
A felsoroltak közül Dr. Brennan karakterét tartom a legkülönlegesebbnek. Jellegzetes megszólalása, a "Nem tudom ez mit jelent" tökéletesen bemutatja, hogy milyen is ő. Az antropológia és az emberi test - főleg a csontok - világában tökéletesen kiismeri magát, azonban az általunk ismert mindennapok számára nem jelentenek semmit. Társa, Booth ügynök oldalán lassanként megtanulja a különféle szlengeket, megérti a monogámia szépségeit, az emberi gondolkodás többé már nem lesz olyan idegen számára, valamint határtalan, nyers őszinteségét is kedvességgel, törődéssel egészíti ki. Azzal, ahogyan a világot látja újra és újra megmosolyogtatja a nézőket, mikor egy szakszavakkal megspékelt monológgal reagál egy teljes átlagos közlésre. Eszes, talpraesett, magabiztos és ambiciózus, aki a sorozat vége felé még az elnöki címre is pályázik. Brennan for president!

Jelöltjeim:
Izgatottan várom az általatok összeállított sorrendet, abban az esetben is, ha valaki megelőzött volna a jelölésben.
Élvezzétek ki a nyár maradék részét!
Bia

8 megjegyzés:

  1. Drága Bia Joy!

    Nagyon érdekesnek találtam az összeállításodat, és ezért is adtam Neked a díjat, hogy megtudjam, hogy ki a Te öt kedvenc női karaktered. És az ötből négyet ismertem - csak Taliát nem -, de meg kell mondjam, hogy karizmatikus karaktereket választottál. :)
    Örültem, hogy láttam, hogy Te mit gondoltál, és már várom a következő cikkedet is. És bocsánat, hogy nem nagyon szoktam írni neked, de már így is le vagyok maradva több bloghoz komizással is, úgyhogy majd egyszer biztos írok, csak még kérdés, hogy mikor. :) De tudd, hogy olvasód vagyok, mindig elolvasom a cikkeidet, és nagyon-nagyon tehetségesnek tartalak! <3

    With love,
    Miss Sunshine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Miss Sunshine!

      Örülök neki, hogy érdekesnek találtad a sorrendemet, néhány egészen egyértelmű, magától értetődő volt számomra, másokon viszont gondolkodnom kellett. Szívesen beletettem volna még Vivian Wardot is a Micsoda Nő!-ből, csak sajnos az már meghaladta volna az ötöt. Alex Flinn regénye nem olyan ismert, pedig tényleg csodálatos.
      Egyáltalán nem haragszom, ilyen meg se forduljon a fejedben! Nagyon megtisztelő, hogy az olvasómnak nevezhetlek, hiszen felnézek rád! Azt kell mondjam, hogy a lemaradás jelen pillanatban egy ismerős dolog számomra, sajnos remek blogregények fejezetei elszaladtak előttem, egyszerűen nem jutott időm rájuk.
      Köszönöm, hogy írtál! Mindig örülök a véleményeknek, ettől függetlenül a puszta tudat, hogy jelen vagy az oldalon, már olyan sokat jelent! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Drága Bia!!

    Először is nagyon szépen köszönöm, hogy rám is gondoltál, és meghívtál erre a játékra. :)
    Szerintem fantasztikus az ötlet, nekem nagyon tetszik a feladat. A top 5 karakteredről a cikk pedig eszméletlenül jól sikerült, nekem nagyon át jött, hogy miért ők a kedvenceid, még úgy is, hogy nem mindenki ismerős számomra. :)
    Mindenképp megcsinálom mert tényleg nagyon megfogott. :D

    Puszil: L.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucinda,

      Nagyon szívesen, mindenképpen szerettem volna elküldeni Neked is, mert kíváncsi vagyok a Te sorrendedre is. :)
      Örülök neki, hogy ennyire tetszett, reménykedtem benne, hogy nem találjátok unalmasnak az áradozásomat.
      Nagyon köszönöm, hogy írtál, már várom a bejegyzésed!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  3. Drága Bia♥

    Először is itt is szeretné megköszönni, hogy engem is megjelöltél ebben a játékban, nagyon ötletesnek és egyedinek találom, alig várom, hogy kitölthessem! :))
    A te listád nagyon felkeltette az érdeklődésem, mindannyiukat ismerem és rendkívül tetszik, hogy ilyen karizmatikus és egyedi karaktereket választottál, akikhez még hasonlóak sincsenek :)

    Puszi,
    Eszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eszti♥

      Nagyon szívesen, láttam is már a bejegyzésed, igazán jól sikerült! :)
      Örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet a listám, néhány választottam szinte magától értetődő volt, hiszen imádom őket! :)
      Nagyon köszönöm, hogy írtál!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  4. Kedves Bia!

    Köszönöm, hogy engem is megjelöltél, nagy fejtörést okozott, de végre rájöttem a listámra, és ma este ki is rakom.
    Egyébként megleptek a választásaid, de belegondolva nagy részben egyetértek veled. Az összes karaktert ismerem, és igazat adva neked, nagyon jó szerepek, és a színésznők is nagyon jól átadják ezt. :)

    Ölel, Sam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Sam,

      Örülök, hogy hozzám hasonlóan Téged is elgondolkodtatott a játék. :)
      Való igaz, hogy sok helyen magán a színésznőn is múlik, hogy miként jön át egy bizonyos szerep a nézőnek.
      Köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés