2014. augusztus 5., kedd

Felnövünk?

Kedves olvasók!
Ismét Felnőni vagy nem felnőni című cikksorozatomat bővítem ezen bejegyzéssel, mert eszembe ötlött egy ezer évvel ezelőtti butaságom, ez pedig kérdéseket vetett fel bennem.
A téma elég egyszerű: miért vagyunk gyerekek? Véleményem szerint egyetlen dologért: hogy élvezzük a gondtalan életet, akár csak néhány éven át. Gondoljunk csak bele: egy óvódás, kisiskolás gyermek egy egészen más világot él, mint mi. Az ő agyában nem keringenek tételek, nem fertőzte még meg a pénz, ártatlan és ártalmatlan, naiv és bohó. Azért vagyunk gyerekek, hogy minél több dolgot megtanuljunk, hiszen minél fiatalabb valaki, annál fogékonyabb például a nyelvekre is. Azért, hogy megkérdezzük a felnőtteket, azért, hogy felnézzünk rájuk és tiszteljük őket, rájuk akarjunk hasonlítani. Azért, hogy higgyünk valamiben, a Mikulásban, a Jézuskában és a Húsvéti nyusziban. Azért, hogy féljünk a sötétben, rettegjünk az olyan lényektől, mint a boszorkányok vagy a szörnyek, és tartsunk a szellemektől - érdekes, hogy ezeket gyakran nem is nőjük ki. Azért vagyunk gyerekek, hogy felnőjünk.
Emlékszel még, hogy gyerekként mennyi hülyeség forgott a fejedben? Nem szeretném kifejteni, hogy nekem milyen elképzeléseim voltak például a közösülésről. Eleve a bejegyzésem ötletét az a beteg gondolata adta, melyet szeretnék megosztani veletek:
Sokszor tapasztaltam már a közeli barátnőimmel - gondolom Te is -, hogy egy rugóra jár az agyunk. Talán másodikosok lehettünk, mikor kidolgoztunk erre egy teóriát. Nem is tudom melyikünk vetette fel először annak gondolatát, hogy a megszokott számból vetted ki a szót helyett inkább a kifacsartam az agyadból kifejezést használjuk az megfelelő pillanatban. Ez még így rendben is lenne, csakhogy arra is rájöttünk, hogy ez miként lehetséges. Megpróbálom pici-Biát szó szerint idézni:
Kinyitom a fejedet, kiveszem az agyadat, kifacsarom egy tálba aztán megiszom.
Hátborzongató gondolat.
Ezen szép kor után átlépjük a rettegett kamaszkor küszöbét. A szüleinkkel való állandó vitázás, érzelmeink hullámázása és saját magunk megismerése csak néhány azon elemek közül, melyekkel együttjár ez a korszak. Talán ez a legrövidebb életünk során, mégis egyben a legelképesztőbb és legrettenetesebb. Még éppen nem vagyunk felelősségteljes felnőttek, a gyerekkorból viszont már kinőttünk. Ez a köztes állapot idézheti elő azt, hogy néhány év alatt a kettő között ingázunk. Plüssmackókkal alszunk, miközben fontos döntéseket hozunk a jövővel kapcsolatban, ugyanúgy nevetünk saját szeleburdi viselkedésünkön, mint a mocskosabb poénokon. Mindent beleadva tanulunk, kitárul előttünk a világ, egyre közelebb vagyunk ahhoz, hogy megértsük lényegét, miközben olykor-olykor visszakanyarodunk szeretett Disney meséinkhez, gyerekes szokásainkhoz és félelmeinkhez. Mindezt miért? Hogy aztán felnőhessünk.
Hogy miért növünk fel? Ez talán sosem fog kiderülni.
Van egy jobb kérdésem: felnövünk egyáltalán?

További kellemes nyarat kívánok,
Bia

3 megjegyzés:

  1. Kedves Bia!
    A kérdésedre válaszolva szerintem nem, hisz a felnőttekből is néha előjön a gyerek. A másik amiért a megjegyzést írtam, hogy a barátnőimmel mi a megszokott "számból vetted ki a szót" használjuk csak aztán tovább gondoljuk 8ahogy minden mást is) és rájövünk, hogy az milyen undorító, ezért a végére még egy "fúj" is kerül.
    Sok más ilyen furcsa szokásunk van. :)

    Nati

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 8ahogy minden mást is)- gépelési hiba a 8-as egy zárójel.
      *(ahogy minden mást is)

      Törlés
    2. Drága Nati,

      "Nem növünk fel, csak megtanulunk viselkedni" - talán ez tényleg így van. :)
      Igazat kell adnom neked ezzel kapcsolatban, már az eredeti is meglehetősen furcsa, hiszen ha valaki nem fogorvos, akkor nem dugja a kezét mások szájába,
      Köszönöm, hogy írtál, sokat jelent! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés