2014. július 9., szerda

Az Adriai-tenger hullámain

Kedves olvasóim!

Otthon, édes otthon.

Nagyon élveztem a nyaralást, a társaság összetételének bizarrsága ellenére, mégis örömteli volt a hazatérés. Főleg, mivel itthonról sokkal könnyebb blogot vezetni, nehéz volt még ezt is beletuszkolni a napirendembe, bár úgy-ahogy sikerült. Rengeteg emlékkel gazdagodtam, szóval úgy döntöttem, hogy néhány fotóval illusztrálom a történéseket, hasonló módon, mint az osztálykirándulás után.
Szinte mindenfelé ugyanaz a táj tárult elénk, a mélykék színekben úszó sós víz, és a fákkal pettyezett hegyek, néhol pedig a vörös cserepű házacskák, viszont mégis megvolt minden helynek a varázsa, ráadásul rengeteget fagyiztunk (kétszer akkora gombócokat pakolnak rá a tölcsérre, mint itthon), ami még a legelhagyatottabb, legromosabb várost is széppé tette.

Egy pinduri sziget a víztömeg közepén.

Jennifer E. Smith regénye (hamarosan érkezik az ajánló).

A horvát nemzeti lobogó.

Gyönyörű kilátás a dombtetőről.

Nyammm.

Hídról fotózva.

Elmosódott és túlszerkesztett, de festményként megállná a helyét.

Világítótorony a szigeten.

Madarak csücsülnek a zátonyon.

A végtelen tenger.

Csobbantunk.

Csak egyszer jutottunk el étterembe, de akkor nagyon.

Motorcsónakot vezettem, rákot habzsoltam, kellemeseket kacarásztam és kiolvastam egy kiváló regényt, szóval összességében jól mulattam.

Remélem, hogy Neked is csodásan telik a szünidő, további nagyszerű nyarat kívánok,
Bia

4 megjegyzés:

  1. Drága Bia!

    Mikor említetted, hogy nyaralni mész, nagyon nagyon bíztam benne, hogy hozol majd sok-sok képet. A múltkoriak is annyira tetszettek, és most sem csalódtam. Tényleg ügyesen fotózol, a tenger pedig mindig is a gyengéim közé tartozott, így telitalálat lett! ♥ Én imádtam, minden Horvátországban eltöltött nyaralásra vissza tudtam emlékezni a fotóid segítségével!
    Köszönöm, és további kellemes nyarat!

    Puszi,
    Eszti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Eszti ♥

      Titkon reméltem, hogy majd olvashatok tőled némi véleményt, hiszen felnézek rád, mint fotósra és bloggerinára. Vasárnap ismét utazom (ezúttal a szerelem és a fények városát célzom meg, életemben először repülök szóval...), azután is szeretnék majd egy hasonló csomaggal kedveskedni nektek. Köszönöm szépen, imádlak! ♥
      Neked is, legyenek csodás pillanataid!

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Kedves Bia!
    Fantasztikus bejegyzés lett!! Szerintem már említettem, hogy egyszerűen imádom az ilyen bejegyzéseidet, mint amilyen ez is, meg a Tagore sétány csodái volt. Csodálatosak a képek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lucinda,

      Köszönöm, hogy írtál nekem, örülök, hogy tetszettek a képek. Holnap sajnos hazautazom, szóval hamarosan ismét lesz egy ilyen bejegyzés.

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés