2016. július 21., csütörtök

Kalandvágy

Kedves olvasók!
Meséltem már Nektek arról a bizonyos humán tehetséggondozó táborról, melyen néhány hete részt vettem, ennek a terméke a következő rövid novella is. Egy dalra kellett karaktert és cselekményszálat formálni, ez volt az El Carretero, ami egy spanyol nóta, a linkre kattintva elérhetitek.

Mindig is a természet volt a kedvenc helyem. De nem ám azok az ócska parkok a nagyvárosok szívében, hanem a vad, burjánzó, hamisítatlan természet, amely lenyűgöz és feltölt. Imádtam a közös családi túrázásokat a hegyekben, az iskolás kalandtúrákat, a barlangászásokat. Lenyűgözött az elemek puszta ereje, az állat- és növényvilág ösztönössége. Így kezdettől fogva állatkertben akartam dolgozni, közel lenni az élőlényekhez, gondozni és etetni őket, úgy gondoltam, hogy számomra ez a legmegfelelőbb hivatás.
Azonban közel az ötvenhez már nem éreztem azt a lelkesedést, ami fiatal koromban itt tartott a dallasi állatkertben. Ráébredtem, hogy korántsem voltam olyan közel a természethez, mint ahogy azt gondoltam. Ketrecről ketrecre, irodáról irodára járni nem ad valódi kielégülést egy olyan középkorú férfi számára, aki világéletében a dél-amerikai dzsungel szerelmese volt. Sajnos úgy éreztem, hogy olyanra pazaroltam az életem, amit nem is élveztem igazán. Sosem jártam igazi esőerdőben, csupán természetfilmeken láthattam, hogy milyen lehet. Csakhogy én érezni akartam a magas, fullasztó páratartalmat, az élelemért vagy a fényért vívott küzdelmet, a naponta lezúduló esőt, az élet visszhangját a fák között.
A többiek az állatkertben nem igazán értették, hogy mi a problémám, hiszen szerintük ennél közelebb nem lehetett kerülni a természethez, nekik elég volt belülről látni egy ketrecet ahhoz, hogy magukba szívják, nekem viszont nem. Én szabadnak akartam érezni magam, megállíthatatlannak.
Egyetlen akadály volt, a pénz. Nem takarítottam meg életem során annyit, hogy egyedül finanszírozni tudjak egy ilyen utazást. Viszont mikor édesanyám váratlanul meghalt, keserédes szájízzel figyeltem, ahogy kinyílik előttem a világ.
Négy hónapot töltöttem Dél-Amerikában, ebből hármat az Amazonas mélyén, megélve mindazt, amire vágytam, és még sokkal többet. Ezért ülhetek most itt előttetek, azonban mielőtt elmesélném nektek a kalandjaimat, csukjátok be a szemeiteket és hallgassátok meg ezt a muzsikát, majd mondjátok el, hogy milyen kép jelenik meg előttetek. Ez az El Carretero.

Hogy tetszett a novella? Szívesen látnál hasonlókat? Hogy tetszett a zene? Benned milyen érzéseket keltett?
Szeretettel,
Bia

4 megjegyzés:

  1. Kedves Bia! Annyira örülök, hogy visszatértél! Már hiányoztak a bejegyzéseid! Naggggyon tetszett ez a rész, meg a dal is! Tipikus spanyol szám :D
    Sissy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sissy,

      Nagyon köszönöm, hogy írtál nekem! ♥
      Örülök, hogy így érzel, ez nagyon jól esik! Igyekszem akítvkodni, amíg tart a nyárt, hiszen utána már tapasztalatból tudom, hogy nagyon nehéz.

      Szeretettel,
      Bia

      Törlés
  2. Drága Bia!

    Nem nagyon szoktam kommentálni, de most egyszerűen nem tudtam megállni. Mindig figyelemmel kísértem a blogodat, mert tényleg nem mindennapi. Akárcsak ez a kis novella is. Ügyesen megírtad, szépen használtad a szavakat, és egy számomra kedves témához nyúltál - a természethez. Komolyan, kétszer elolvastam, annyira tetszett. A zene pedig abszolút illik hozzá, és engem is elrepített egy csodaszép zöldellő esőerdő mélyére. Nem stílusom az efféle muzsika, ennek ellenére jó volt hallgatni. Emellett a beillesztett kép is gyönyörű, azt hiszem, le fogom menteni. Abszolút tökéletes bejegyzést hoztál össze, ismételten. Csak így tovább!
    Egyébként szerintem írhatnál több ehhez hasonló szösszenetet, én nagyon örülnék neki, és úgy gondolom, más is. :)

    Üdvözlettel:
    D. Tsunami

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága D. Tsunami,

      Nem is tudod milyen jól esnek a szavaid, köszönöm szépen! :) Az a helyzet, hogy amióta az elmúlt évben szinte alig voltam jelen a blogon, úgy érzem rengeteg olvasómat elvesztettem, de köszönöm, hogy te kitartottál mellettem! ♥
      Örülök, hogy tetszett a szösszenet, én is elégedett voltam vele, ahhoz képest, hogy viszonylag gyorsan kellett összedobni, némi zaj mellett. Hasonlóan éreztem én is zenével, kevés ilyet hallottam korábban, mégis rögtön az ember által érintetlen természet jutott eszembe.
      Egyelőre nagyobb lélegzetvételű történetet szeretnék faragni, ami most meglepően döcögősen megy, de gondolkodom az ötletedet! :)
      Köszönöm, hogy írtál nekem!

      Szeretettel,
      Bia

      Törlés