2015. március 8., vasárnap

Fejtörő felnőtteknek

Kedves olvasók!
A hét folyamán elkészült az új design, ami az elképesztően tehetséges Sam Row műve, hálásan köszönöm neki, fantasztikus munkát végzett!
Úgy találtam, hogy első bejegyzés gyanánt illene ismét bemutatnom egy verset, a figyelmetekbe ajánlani az irodalom egyik gyöngyszemét. Néhány héttel ezelőtt költeményválasztási dilemmába kerültem, mert egy Kosztolányi szavalóversenyre kellett verset választanom, és korábban nem volt szerencsém behatóan megismerkedni a munkásságával, ezért hosszú órákon át kutattam az interneten, hogy találjak egy hozzám illő, nekem tetsző művet a márciusi válogatóra.
A választott vers meglehetősen keserédes, ellentétekkel tűzdelt, szép, kellemesen rímelő és mégis elgondolkodtató. Mikor megmutattam a barátnőmnek, teljesen beleszeretett az egyik versszakba, mely még a fejlécre is felkerült. Íme:


Kosztolányi Dezső: Fejtörő felnőtteknek

Tudod-e, ez mi?
Jó torna eszednek:
asztalt terítenek,
asztalt leszednek.

Haladnak az utcán,
feküsznek az ágyon,
mint pille cikázik
fejükben az álom.

Karjuk követ, ércet
izzadva vonszol,
sürgöny fut az éjben,
vad telefon szól.

És csönget az ajtón
az orvos, a lázas
szerelmes, a postás,
a koldus, a gázas.

Fejjel nekimennek
a hetyke tavasznak,
harcolnak azértis,
ordítva szavaznak.

Bölcsőt tologatnak,
megcsendül egy ének,
már vége a dalnak,
bámulnak a vének.

Csókok ligetében
örvény köde nyildos,
és ölnek, ölelnek,
te drága, te gyilkos.

Nem látni a végét
a hosszu menetnek.
Kacagnak-e ottan,
vagy talán temetnek?

Egy kis vidámság,
sok-sok sohajtás.
Sejted-e már mi,
pedzed-e, pajtás?

Nincs nála nagyobb jó,
mert ez a kincs.
Úgy hívják: élet.
Értelme nincs.

Remélem, hogy megismerhettetek egy új művet, esetleg végigolvashattatok egy már ismert, szeretett verset. Én ezzel kívánok nektek nagyon boldog nőnapot!
Neked van kedvenc versed Kosztolányitól?
Millió puszi,
Bia

2 megjegyzés:

  1. Drága Bia!
    Istenem, nem tudom elhinni, hogy még nem találkoztam ezzel a verssel, első olvasatra beleszerettem! *-* Nagyon szeretem Kosztolányi műveit, a kedvenc költőim közé tartozik, számomra örök kedvenc marad a Mostan színes tintákról álmodom, amit még általánosban tanultam meg. Az a rengeteg szín valahogy mindig mosolyt csal az arcomra, nem tudom megunni. ^^
    Egyébként mikor lesz a verseny? Sok sikert hozzá! :)

    Millió puszi
    Riri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Riri,

      Ennek nagyon örülök! Talán Te vagy az egyetlen, akit nem kérdeztem meg, hogy van-e kedvence tőle, mikor a versenyre kerestem... hiba volt! :)
      Ó, hát a verseny. :D Az úgy történt, hogy magyartanárom hétfőn első óra után beállított hozzánk, azzal a szöveggel, hogy "ugye tudjátok, hogy ma van a Kosztolányi?" Végül elmentünk, és nagyon jól is éreztük magunkat barátnőmmel, de mivel 180 jelentkező volt, ráadásul 9-10-11-12. együtt, amiből tizenkettőt választanak ki, nem sok esélyt látok a döntőbe jutásra. :) Viszont ahogy mondtam, jól szórakoztunk, szóval megérte elmenni.
      Nagyon köszönöm, hogy írtál! ♥

      Millió puszi,
      Bia

      Törlés