2014. május 10., szombat

A hülyeség kora

Kedves olvasóim!
A mai gyönyörű napsütéses idő ellenére délig iskolába lettem rendelve, a Föld napja miatt szemetet szedtünk egy közeli füves területen, utána pedig egy egészen megrázó és sokkoló filmet vetítettek le, amit mindenképpen szeretnék elétek tárni most azonnal, hiszen még friss az élmény.
(Ettől függetlenül persze nem feledkezem meg egy chat-ben tett ígéretemről se, holnap az egyik kedvenc általam olvasott történetes blogot mutatom majd be nektek.)
Cím: A hülyeség kora
Rendezte, írta: Franny Armstrong
Szereplők: Pete Postlethwaite (a további alakok nem színészek, hanem a tudósításokon megjelenő emberek)
Cselekmény: A dokumentumfilm úgy kezdődik, hogy az Ősrobbanástól elkezdve néhány percen belül képekkel bemutatva eljutunk a drasztikus jövőbe, 2055-be. Neves helyek és építmények romjai hevernek a lábaink előtt, majd megpillantjuk a tengerből kiemelkedő Globális Archívumot, melyben a Föld minden múzeumának kincse található, minden állatfaj párosával, hibernálva, valamint a létező összes film, könyv és valaha felvett dokumentum a szervereken. Egy idős történész a számítógép előtt ülve riportokat mutat nekünk, keresve a választ arra, hogy miért nem állítottuk le a globális felmelegedést, mikor még esélyünk volt rá. Megismerjük egy család életét, akik az iraki háború elől menekülve lyukadtak ki Jordániában, egy férfit, aki egy hurrikán alkalmával száz embert mentett meg, egy újabb családot, ahol az apa azért küzd, hogy Angliában szélerőműveket létesíthessen, egy indiai légitársaság vezetőjét, egy nyomorban élő nigériai nőt és egy francia hegyi vezetőt.
Személyes vélemény: Nem tartom magam megszállott környezetvédőnek, mégis mély hatást gyakorolt rám a film, ahogy mindenki másra is az osztályomban. Az ember hallja, hogy miféle szörnyűségek történnek a világban, öt percre leköti a figyelmét majd éli tovább a saját életét. Talán ez az első olyan videó, ami tényszerűen bemutatta, hogy miként romboljuk le az otthonunkat. A legfontosabb tényező az olaj, amit a mindennapjainkban használunk a megújuló energiaforrások helyett, így a Shell többször említésre került. Ahogy a fentebb említett emberek nyilatkozásait és életét figyeljük, a szegénységet nézve elsősorban arra döbbennünk rá, mennyire jó dolgunk van itt Európa szívében. Ez nem Nigéria vagy Jordánia, van tiszta ivóvizünk és áramunk, ami ott bizonyos területeken ritka. Nem sújtanak minket veszélyes hurrikánok, vulkánkitörések vagy szökőárak.
A film bemutatta ezen két ország siralmas helyzetét, valamint azt is, hogy az Alpok vonulatain mennyire érződik a klímaváltozás. Láthattuk, hogy a fogyasztói társadalom milyen hatással van a természetre, milyen nevetségesen hosszú, oda-vissza utat tesz meg egy termék a piacra kerülése előtt. Kiderült, hogy egy maroknyi angolnak sokkal fontosabb volt a táj esztétikája, mint a környezet védelme kilenc darab szélerőművel. Nem ismerjük fel, hogy mekkora a probléma, amíg be nem következik a legrosszabb... csak akkor már késő.
Akinek van lehetősége mindenképp szánjon rá másfél órát, én online filmeket ezen az oldalon szoktam nézni (egyébként ha jól látom Youtube-on is fönt van).
Te láttad már, ha igen, mi a véleményed róla? Szoktál tenni valamit a környezetszennyezés ellen? Találkoztál már hasonló felvételekkel?
További kellemes hétvégét,
Bia

4 megjegyzés:

  1. Én sem vagyok túl nagy környezetvédő, de minden bolygó kialakulásáról, a jövőről, vagy csillagászatról szóló film érdekel, és sokat megnéztem belőlük.
    Igen, engem is izgat ez a kérdés, hogy mi lesz, miért lesz, és hogy tehetünk ellene. Egyetértek veled, valamit tennünk kéne, mert én (és szerintem mindenki) még a szép tiszta földön szeretné leélni az életét, ahol kék az ég, és nem narancssárga, zöld a fű, és van ivóvíz, és még sorolhatnám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokszor, ha éppen semmit nem adnak a tévében, elbámulom a NatGeo egyik érdekfeszítő műsorát, ami sokszor tartalmaz ilyesmiket. Köszönöm, hogy kifejtetted a véleményedet, sokat jelent nekem.
      Millió puszi,
      Bia

      Törlés
  2. Jajjjjj az a film egy nagy hülyeség... fú de untam

    VálaszTörlés