2015. január 11., vasárnap

Alkotói szabadság

Kedves olvasók!
Említettem már Tervek című bejegyzésemben, hogy januártól ideiglenes zárást rendelek el, viszont úgy érzem, hogy ennek okát illene részletesebben kifejtenem.
Amióta megnyílt a másik blogom, azt vettem észre, hogy ezen oldalam rovására megy az ott töltött idő. Azt pedig semmiképp sem szeretném, hogy az itt közzétett bejegyzéseim mennyisége, esetleg minősége csökkenésnek induljon, szeretném ha teljesen elégedettek lennétek azzal, amit ezen az oldalon láttok. Éppen ezért határoztam úgy, hogy amíg a történetes blogomat vezetem, némi kis alkotó szabadságot veszek ki ezen az oldalon, majd pedig márciusban visszatérek. Őszintén remélem, hogy megértitek ezt, és nem nehezteltek rám miatta, higgyétek el, hogy jót fog tenni a cikkeknek egy kis kikapcsolódás.
Február 22-én mindenképpen jelentkezem, ugyanis évfordulót ünneplünk! Addig is megtaláltok Out of Reach névre keresztelt blogomon.
Nem szeretnék búcsúzkodni, hiszen ez még csupán egy szakasz vége, és hamarosan újra találkozunk, mégis szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak azért a rengeteg szeretetért és támogatásért, melyet tőletek kaptam! Ez az oldal nem nőhette volna ki magát egyszerű hídból két oldal között egy valódi, cikkekkel és személyes gondolatokkal megpakolt bloggá, ha Ti nem vagytok! Hálás vagyok mind a 88 feliratkozónak, elképesztő, hogy ennyi embernek elnyerte a tetszését az oldal. Köszönöm! ♥

Goodbye for now!

Kívánok nektek sikerekben gazdag januárt és februárt, kitartást a felvételi, illetve vizsgaidőszakban, bővelkedést a jobbnál jobb osztályzatokban, rengeteg nevetést a szünetekben, csodás családi összejöveteleket, felhőtlen baráti találkákat!

Millió puszi,
Bia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése