2014. június 7., szombat

Az elveszett követ

Kedves olvasóim!
Tény és való, hogy a kedvenc költőm Radnóti, de Az elveszett követ az a vers, amit sosem fogok elfelejteni. Rendkívüli emlékek kötnek ehhez a költeményhez, kapcsolódik például drága dédnagymamámhoz, a színpadon való szavalás eksztázisához, valamint egy távoli ismerőshöz is.
Ami meghökkentő a költővel, Kányádival kapcsolatban, hogy '29-es születése ellenére még mindig köztünk van, a maga tiszteletre méltó 85 évével. Bevallom őszintén, hogy az életéről és a munkásságáról nem tudok sokat, ezért beszéljen helyettem inkább egy tréfás vers, Az elveszett követ.

Kányádi Sándor: Az elveszett követ

Hogy s hogy nem, de egyszer
Kolozsvárra jövet
elveszett az úton,
el a török követ.
Pedig egyenest az
isztambuli öreg
szultántól jött volna,
ha megjön a követ.
Fényes kísérettel,
ahogyan csak jöhet
Konstantinápolyból
egy szultáni követ.
Födte a lovát is
selyembrokát-szövet,
bíborban, bársonyban
lovagolt a követ.
Turbánjára forgót,
derekára övet
a fényes szultántól
kapott volt a követ.
Csillogtatta a nap
a sok drágakövet:
éjszaka sem veszhet
el egy ilyen követ!
S mégis, amint mondják,
Enyed táján jövet
kámforrá változott,
odalett a követ.
Telt és múlt az idő,
s a szultánnak szöget
ütött a fejébe:
hová lett a követ?
Se híre, se hamva,
kerékbe is töret
mindenkit, ha elé
nem kerül a követ.
- Halál fia, aki
parancsot nem követ,
reggelre meglegyen
az elveszett követ! -
Agák, bégek, basák,
ki csak számba jöhet,
indultak keresni,
hol lehet a követ.
Jöttek dérrel-dúrral,
s Enyed táján jövet
kámforrá változtak,
akárcsak a követ.
Dühbe jött a szultán.
- Biztosan egy követ
fújnak a piszkosok
s a hóhányó követ.
Együtt szedik ezek
a tejről a fölet,
de jaj nektek, agák,
bégek, basák s követ! -
Azzal lóra pattant,
s jött, ahogyan jöhet
maga a nagy szultán
s nem holmi kis követ.
Pompáját leírni
fölösleges szöveg,
koldusnak látszana
mellette a követ.
Jött hát, s mit ad Allah!
Enyed táján jövet
eltűnt a szultán is,
akárcsak a követ.
S így a mai napig
nem tudjuk, az öreg
szultántól mi hírrel
jött volna a követ.
Hódolatot kívánt,
vagy csak aranyövet,
ónkupát szegődni
jött volna a követ?
Hódoltatni ide
ugyan jönni jöhet,
de amit kap aztán,
viheti a követ.
Vihetné, de hol van?
Enyed táján jövet
el mégsem párolgott
kámforként a követ!
Gördítsük le hát a
titokról a követ:
vénséges vén pince
mélyén ül a követ.
Az történt ugyanis,
Enyedre béjövet,
szörnyen megszomjazott,
s vizet kért a követ.
- De vízzel Enyeden,
ó, nagyságos követ,
akkor se kínáljuk,
ha kerékbe töret! -
Kortyolt egyet-kettőt,
de minthogyha tüzet,
lett a bortól egyre
szomjasabb a követ.
Lement a pincébe
- elég is a szöveg! -
még most is ott iszik
az elveszett követ.
Agák, bégek, basák,
Enyed táján jövet,
jutottak a nyomon,
ahová a követ.
Ott van a szultán is,
azt fújja az öreg:
- Tudtam én, hogy egyszer
megkerül a követ.
Én is majd folytatom
egy-rímű versömet,
mikor Kolozsvárra
érkezik a követ.

Vagyis mindenki jól becsiccsentett...

Ne felejtsétek el, már csak ma lehet jelentkezni a Filmfüggők Játszmájára, holnap pedig eredményt hirdetek!

További szép hétvégét,
Bia

2 megjegyzés:

  1. Jajj erre a versre emlekszem!! Ezt mondtad fel meg valamelyik versenyen.
    CC

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jól emlékszel! ;) Köszönöm, hogy írtál!

      Törlés