Kedves olvasók!
Az utóbbi időben rendkívül sokat elmélkedem a
párkapcsolatokról, lévén része vagyok egynek. Az is segít ebben, hogy egy
nyolcas lánycsapat tagjaként napi szinten 7 hölgyemény problémáit hallgatom,
megpróbálok tanácsot adni, vigasztalni. Néhányuknak volt már kapcsolata, de
jelenleg nincs, míg mások éppen az elsőt tapossák, mint ahogy én is. Az ehhez a
témához kapcsolódó cikkek hangvétele minden bizonnyal szubjektív lesz, tehát
csak azoknak ajánlom, akik kíváncsiak a véleményemre. Írásaimban nem örök
igazságokat, kőbe vésett szabályokat fogok megfogalmazni, tehát nehogy bárki is
azt gondolja, hogy ha az előírásaim szerint cselekszik, eljuthat az örök
boldogsághoz. Mint mondtam, én is kezdő vagyok, azonban sok mindennel
találkozom, sokkal több helyzetet élek meg így, a barátnőim által, mint a saját
kapcsolatomban. Elmélkedni pedig kifejezetten szeretek, szívesen és kíváncsian
várom a ti gondolataitokat is odalent.
Első ilyen cikkemben az őszinteség fontosságáról szeretnék
szót ejteni. Legfőképpen magunkkal szemben kell igazat mondanunk, ha
kapcsolatban vagyunk. Az sosem vezet jóra, ha már magunknak is lódítunk. Be
kell látnunk, ha valamit másképpen kellene csinálni, esetleg ha a helyzet nem
szolgálja a boldogságunkat. Ha pedig már tudjuk, hogy valóban mit akarunk, ki
kell állnunk magunkért és a boldogságunkért. Az élet túl rövid ahhoz, hogy
olyan dolgokat csináljunk, amiket nem szeretnénk, éppen elég kötelesség van már
így is az életünkben, amit akkor is el kell végezni, ha nem akarunk. A
szabadidőnkről hadd döntsünk mi, ne pedig más. Tehát nincs értelme olyan
kapcsolatban lennünk, amit nem élvezünk. Ez persze korántsem jelenti azt, hogy
ha valamit nem preferálunk egy kapcsolatban, azonnal véget kell vetnünk az
egésznek. Van az a mondás, hogy ha egy házban elromlik egy villanykörte, nem
cseréled le az egész házat, csupán a villanykörtét. Egy kapcsolaton dolgozni
kell és dolgozni érdemes, viszont csak akkor, ha mindkét fél hajlandó rá:
egyedül igen nehéz.
Ebből fakadóan elengedhetetlenül fontos, hogy a társunkkal is
őszintén tudjunk kommunikálni. Hogy bármit, ami a szívünket nyomja, megoszthassuk
vele, aggodalom nélkül. Így bármelyik nézeteltérés könnyebben rendezhető, ha a
felek fenntartások nélkül megoszthatják érzelmeiket, nézőpontjukat. Persze ez
nem mindig könnyű. Legbensőbb titkainkat, bizonytalanságainkat, hibáinkat,
ballépéseinket és azt, mikor nincs igazunk, magunknak is nehéz bevallani,
nemhogy annak, akit szeretünk. Mégis meg kell próbálnunk, hiszen egy olyan
magas fokú lelki nyugalomhoz vezet, mely megkönnyíti a mindennapokat.
Tulajdonképpen ez az az állapot, mikor nem kell visszafognod magad, hiszen tudod,
hogy biztonságban vagy és elfogadnak.
Éppen ez az, amiért úgy vélem, hogy a barátságokból lesznek
a legcsodásabb szerelmek. Mindnyájan ismerjük azt az elcsépelt szerelmi
történetet, mikor a legjobb barátok végül egymásra találnak. Nem éppen erre
gondolok, hiszen nem szükséges az évek óta fennálló plátói viszony, sem az,
hogy a legjobb szócskával illessük a kapcsolatot. Egyszerűen csak az kell,
hogy egy férfiú és egy leányzó között erősebb kötelék alakuljon ki. Gyakrabban
beszéljenek, idővel mélyebb témákról, és miután pár hét vagy hónap után
megismerik egymást, ezután már sokkal könnyebb szerelemre váltani. A
barátainkat amúgy is szeretjük, őszinték vagyunk velük, feloldódunk a társaságukban
– minden tökéletes!
Persze ezzel is vigyázni kell, hiszen ha csak az egyik fél
nyitott erre, ott lép életbe a friendzone néven elhíresült roppant hálátlan
pozíció. Sőt, ha mindkét személy kész ugrani, akkor is fennáll annak a
veszélye, hogy kettejük között ez egyszerűen nem működik, így viszont a
barátságot is elvesztik. Jól meg kell gondolnunk tehát, hogy mire vállalkozunk,
mire állunk készen.
Ennyit szerettem volna leírni, várom a ti véleményeteket! Szívesen olvasnál hasonló elmélkedéseket? Ha igen, miről hallanál a legszívesebben? Egyetértesz velem, vagy másképp gondolkodsz?
Szeretettel és köszönettel,
Bia
